Vármegyei díszközgyűlés kitüntetésekkel

J. Kovács Andrea Fotó: O. Jakócs Péter
2024.09.25. 13:33

Díszközgyűléssel zárták a szeptember 30-án lezáruló önkormányzati ciklust a a vármegyén.

A rendezvényre eljött Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, és dr. Filep Bálint, a Széchenyi Egyetem elnöke, valamint polgármesterek, a történelmi egyházak, civil szervezetek képviselői.

Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron vármegyei önkormányzat 10 év után leköszönő elnöke ünnepi beszédében úgy fogalmazott:

„A kormány segítségével az elmúlt években fejlődési pályára állítottuk a vármegyei kistelepüléseket. Harminc-negyven éves álmokat váltottunk valóra. Olyan pályázatokat hirdettünk, amire valós igény mutatkozott, felesleges beruházások nem valósulhattak meg. A pályázók 100 százalékos előfinanszírozást kaptak, lebonyolítottuk az adminisztrációt. A vármegye önkormányzata lett a legnagyobb területfejlesztési szolgáltató a térségben, hiszen a projektek 80 százalékának menedzselésével minket bíznak meg a települések. Nyolcvan milliárd forintból csak a kistelepüléseken közel 600 fejlesztési pályázatot támogattunk, mely ennél jóval több beruházást takar, ezen felül Győr és Sopron is tízmilliárdokat fordíthatott az életminőséget javító projektekre.

Az elnök arról is szólt, hogy minden településen építettek bölcsődét, ahol igény volt rá. Az óvodákat felújították és bővítették, valamint újakat is építettek. Sok helyen lett új kerékpárút, lakóutcákat, közutakat építettek és újítottak fel. Enyhítették a csapadékvíz elvezetési problémákat, energetikailag 85 önkormányzati épületet korszerűsítettek. Közösségi terek és házak, sportlétesítmények épültek, fejlődött a szociális ellátórendszer, korszerűbbek lettek az orvosi rendelők. A nehéz körülmények között élők segítésére szociális felzárkózási, esélyteremtési programot indítottak. Négy új határátkelőt építettek Ausztria felé, hogy segítsék a határtérségben élőket. A vármegye településein megállt a népességcsökkenés, mindegyik gyarapszik, ma már a fiatalok is tudnak boldogulni szülőfalujukban.

Németh Zoltán ezután köszönetet mondott mindenkinek, aki az elmúlt években segítette a munkáját.

A díszközgyűlés elismerések átadásával folytatódott.

Győr-Moson-Sopron Vármegye Díszpolgára Kék Szalag Kitüntető címet kapott dr. Mester László, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Területi Választási Bizottság elnöke, aki közel 30 éve vesz részt a választások lebonyolításában, 2014-től pedig ő a bizottság elnöke.

Péterfy Sándor-díjat vehetett át Varga Józsefné dr. Horváth Mária nyugalmazott egyetemi docens. Életútja példaértékű mindazok számára, akik a gyermek- és ifjúkorúak nevelésére és tanítására vállalkoznak. Az általános iskolától a gimnáziumon át a főiskolai-egyetemi katedráig tudós tanárként tudományos igényességgel tanított.

A Batthyány-Strattmann László-díjat Radányi Zoltánné, a Mosonmagyaróvár Egyesített Bölcsődék Intézménye vezetője kapta, aki „megbízatását elismerést kiváltó szakmai tudással, nagy tapasztalattal, de egyúttal a hivatás iránti alázattal végzi”.

Kovács Alajos fafaragó, a népművészet mestere a vármegyegyűlés Kormos István-díját vehette át. Hivatásának és egyben kötelességének tartja, hogy mindazt az értéket, amit őseink a Kárpát-medencében ránk hagytak, örökségéhez hűen ápolja és átadja az ifjabb generációnak.

A Greiner Bio-One Hungary Kft. Meller Ignác-díjban részesült. Az indoklás szerint: lokálpatriótaként támogatja a térség jótékonysági, civil és a Szigetközt egészében felvállaló szervezeteinek tevékenységét, sőt azok munkájában részt is vállal.

Az ünnepi rendezvényen közreműködött a Győri Filharmonikus Zenekar.

Galéria: O. Jakócs Péter

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt