Városrendészek akadályozták meg a keréklopást

Havassy Anna Katalin
2024.10.22. 16:50

A Városrendészet Győr folyamatos közterületi jelenléttel szolgálja Győr biztonságát. Ennek egyik eredménye, hogy hétfő hajnalban a belvárosban akadályozták meg, hogy egy autóról lelopják a kerekeket.

Az éjszakai, belvárosi gyalogos szolgálatot ellátó rendész páros október 21-én hajnalban a Bisinger sétány felé vette az irányt, hogy visszatérő jelleggel ellenőrizzék a helyszínt. A hajnali csendet egy autó riasztójának éles hangja szakította meg, a járőrök pedig a hang irányába siettek. Ekkora vették észre, hogy egy nagy értékű Skoda személygépjármű könyékén gyanús alak mozgolódik, s őket meglátva futásnak ered.

A férfi sajnos helyzeti előnyben volt, bepattant az ott parkoló szlovák rendszámú autójába és elviharzott a helyszínről, mindent hátrahagyva” – kezdte Kompos Szabolcs Járőrszolgálati Osztályvezető a Győr+ Média érdeklődésére, majd így folytatta: „A riasztó és a rendészeink közeledése annyira megijesztette, hogy otthagyta a kocsi alá betett emelőt és azt a három kerékcsavart is, amelyet már kitekert, illetve más, a kerék leszedéséhez használatos eszközt is találtak a kollégák. Akik egyébként értesítették a rendőrséget, megérkezésükig pedig biztosították a helyszínt. A nyomrögzítést a helyszínelők elvégezték, a tulajdonost pedig értesítették a történtekről.” – tájékoztatott Kompos Szabolcs osztályvezető.

„Ez az eset is mutatja, hogy szükség van a Városrendészet Győr munkatársainak állandó jelenlétére a városban!” vette át a szót kollégájától Miletics Mór szakmai igazgató, majd hozzátette: „Lehet, hogy a riasztó mellett azt az egy csavart még kitekerte volna az emberünk, de a rendészeink fizikai jelenlétére már inkább menekülőre fogta. Sajnos ott tartunk, hogy egy riasztó megszólalása már nem minden esetben elég. A kerékőr sem tuti megoldás, de tény, hogy nehezíti és lassítja a leszerelési folyamatot, így a bűnözők kétszer is meggondolják, hogy egy kerékőrös kocsit kezdjenek-e babrálni. Rendészeink gyalogos vagy gépkocsis jelenléte pedig már elve visszatartó erővel hathat, hiszen ha gyakran és visszatérően látják őket járőrözni vagy éppen intézkedni, akkor előbb-utóbb megértik, hogy Győrben egyre kevesebb babér terem a bűnözőknek. Mi ezért dolgozunk, a nap 24 órájában!” – zárta Miletics Mór, a Városrendészet Győr szakmai igazgatója.

Kapcsolódó témák: #közbiztonság | #Városrendészet |