A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a véradásszervezésben. A nyári hónapokban a biztonságos vérkészlet fenntartása minden évben kiemelt feladatot jelent a nagy meleg, a szabadságok és a nyaralások miatt, ezért a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete, Győr+Média és a CUTLER FITNESS támogatásával, idén is kampányt szervez, hiszen nyáron is szükség van az életmentő vérre.
A kampány lényege, hogy július 5-étől, hétfőtől kezdve minden héten más győri sportegyesület tagjai adnak vért és ösztönzik többek között a Győr+ Rádió reklámspotjain keresztül a sportemberek mellett a civileket arra, hogy menjenek el vért adni ők is. A Magyar utca 8-ban található Vérellátó Szolgálat hétfőtől péntekig reggel 7 és délután fél 4 között tudja fogadni a véradókat.
Az idei kampányhoz Radnóti Ákos, sportért is felelős alpolgármester is csatlakozott, aki fővédnökként felügyeli az ösztönző munkát. Az alpolgármester kiemelte: a cél az, hogy a lehető legtöbben csatlakozzanak az akcióhoz. Radnóti Ákos saját maga is példát mutat, hiszen a képviselőkkel és az alpolgármesterekkel mindig részt vesznek a Városházán tartott véradásokon is.
Kun Szilvia a Magyar Vöröskereszt megyei elnöke elmondta: A 140 éves véradószervező munkáját országszerte 225 munkatárs és 7500 önkéntes segíti, de legnagyobb szükség jelenleg a véradókra van.
Az akcióban, a Győri Cutler SE-n kívül, a Búvár SE, a Győri Sharks, a Kajak-kenu Szövetség, a GYAC, az ETO SZESE, a Győri Koko Gym MMA SE és legújabb csatlakozóként a Győri ETO Hockey Club is részt vesz.
Freimann Sándor, a Cutler SE elnöke, a Győrplusznak elmondta, hogy korábban az edzőteremben szervezett véradás nagyon sikeres volt, ez adta az ötletet a mostani akcióhoz. Freimann Sándor szerint az edzőteremben az összes sportág szerelmese megfordul, hiszen a súlyzós, erőnléti edzésekre mindenkinek szüksége van, így még könnyebb elérni az embereket és arra számít, minél többen részt vesznek majd az akcióban.
Július 5-én, hétfőn tehát startol a Véradó Vakáció!
Galéria: Marcali Gábor