Húsvéti locsolkodás pandémia idején - Garamvölgyi Imre jegyzete.

– Halló! Szia!

– Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam, el akart hervadni szabad-e locsolni? LOCS, LOCS…

Egy éve hangzott el először ez a telefonbeszélgetés egy közeli, ám annál messzebb lakó rokonommal. Akkor kedvesnek hangzott, és jól is esett az illetőnek.

Ő is tudta, pandémia van, nincs személyes találkozás, főleg, hogy ő már a veszélyeztetett korba került. Vigyázunk egymásra.

Akkoriban úgy gondoltuk mindketten, eltelik egy röpke év és újra lefújhatom a kábé harminc éve elmentett Krasznaja Moszkva elnevezésű, ma már legendának számító büdösítő szerrel, amit csak nagy jóindulattal lehet parfümnek nevezni.

A szovjet gyártású „kölni” átható illata kimoshatatlan volt. Bármire fújtuk, ruha, nyak, haj napokig árasztotta magából a CCCP minden romantikáját. Feledhetetlen volt, főleg a mi „lázadó” korosztályunknak, akik mindent utáltak ami orosz…

Aztán szépen lassan elmúlt a rendszerváltoztatás, és a szokások is megváltoztak. A Krasznaja Moszkva ciki lett.

A hagyományőrzők vödörrel, uram bocsá’ szódával öntözték meg szívük választottját. A finomkodóknál pedig előkerült a Givenchy, a Nina Ricci, a Gucci a fürdőszobapolcokról.

A nap végére a fiúk megittasultak a locsolás örömétől, a lányok pedig – az NCIS szerint is – azonosíthatatlan parfümfelhőbe burkolóztak napokra. De boldog volt mindenki.

A tavalyi telefon után eltelt egy év, a mutálódott vírus miatt már én is veszélyeztetett korban vagyok. Úgy vélem idén is így locsolom meg távol élő rokonomat:

-Halló! Szia!

– Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam, el akart hervadni szabad-e locsolni? LOCS, LOCS…

Talán annyi lehet a különbség, hogy most magam is szívesen kapnám meg az oroszt…