Komlós Andor ügyvezető úr, a Leier Hungária Kft. részéről és Andorka Zsolt, a Győri Ipartörténet Alapítvány alelnöke látogattak el a Hello Győr! című műsorunkba.
A Győrbe látogatókat a vasúti- és buszpályaudvar között egy gyönyörűen felújított, saroktornyos épület látványa fogadja. Az 1991-ben műemlékké nyilvánított eklektikus épület egykori tulajdonosa és építtetője az építési vállalkozó Hlatky-Schlichter Lajos volt. Az ő nevéhez fűződik Győrben számos ismert középület, többek között a közkórház, az állami főreáliskola, továbbá a városháza, az első takarékpénztár, a Királyi Ítélőtábla, a Gráb- és az Ágyúgyár épületének építése. Az urak méltatták Schlichter életútját, karrierét, Győrért tett utánozhatatlan alkotásait. Andorka alelnök úr beszámolt a Győri Ipartörténeti Alapítvány emléktábla projektjéről, 2024-től új koncepció alapján folytatódik. Célul tűzték ki, hogy az egykori gyárakról való emlékállítás mellett a győri ipar jeles képviselőiről is megemlékezzenek. Ennek első stációja Horváth Ede – a RÁBA-gyár igazgatója – tiszteletére állított emlékhely felavatása volt.
Komlós ügyvezető úr folytatta a méltató narratívát hiszen az alapítvány október 25-én a Leier Hungária Kft. támogatásával és közreműködésével Hlatky-Schlichter Lajos neves építőipari vállalkozó egykori villájának falán helyezett el emléktáblát. Az avatóünnepségen Miklósy Lajos, az alapítvány elnöke, valamint Mártonné Dr. Baj Mária a Leier City Center ügyvezető igazgatója méltatta Schlichter Lajos életművét.
Az osztrák tulajdonú Leier neve követendő példaként ismert Győrben, hiszen nevükhöz fűződik több kiemelt értéket képviselő középület (pl. a Frigyes laktanya, az első kamarai székház stb.), és a Schlichter-villa műemléki szempontokat messzemenően figyelembe vevő felújítása.
Érdekes történelmi párhuzam, hogy Schlichter Lajos és a Leier cégcsoport is téglagyárral rendelkező építőipari vállalkozásként ismert. Az elért eredmények hátterében a tradíciók, az elődök tisztelete és megbecsülése fontos szerepet játszik. Ezt az avatást megelőző sajtóbeszélgetésen Ebner Matthias, a Leier Hungária Kft. tulajdonos ügyvezetője személyes jelenlétével is megerősítette.
A Hello Győr! adása megtekinthető itt: