Híradó
2020-ban 26 megyei web áruházat ellenőriztek a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi munkatársai, közülük 24-nél találtak valamilyen szabálytalanságot.
A vásárlók jellemzően nem kaptak megfelelő, pontos tájékoztatást a termékekről és a garanciával, elállási joggal kapcsolatos információk is sok esetben hiányosak voltak. Az internetes kereskedelem ellenőrzését idén is kiemelten végzi a fogyasztóvédelem, és januártól külön figyelmet fordítanak, az egészségügyi maszkok és egyéb termékek vizsgálatára.