Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Összeütközött két személyautó Sárkeresztes közelében, a 81-es főút Mór felé vezető szakaszán, a magyaralmási elágazásnál. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel hétfőn.
A mentők egy embert kórházba szállítottak további vizsgálatokra. A tűzoltók még a helyszínen dolgoznak.
Citrom- és narancssárgába borult az ország, zivatarok miatt minden vármegyére figyelmeztetés van érvényben. Több helyütt felhőszakadásokra is számítani kell. Estére károkozó szél is jöhet.
Az egyes számú fővonal, amely a nemzetközi vonatforgalom nagy részét is bonyolítja hazánk és az Európai Unió között, teljesen ki fog esni hetekre a közlekedésből.
Elkezdődött az Országos Településfásítási Program őszi ültetési időszaka, amelynek során az ország 345 településén nyolcezer fát ültetnek el - jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron vármegyei Mosonszentmiklóson, ahol a Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán a diákokkal közösen három hársfát ültetett.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Thierry Bretont, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagját.
Aki ismer tudja, elég gyakran emlegetem, hogy a jelenkori magyarság ellen elkövetett egyik legnagyobb vétek az volt, amikor 2007-ben bezárták Lipótmezőt, vagy hivatalos nevén az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet. Miért mondom ezt? Többek között mert ismét egy kiszámíthatatlan ember vette el egy rendőr életét. Talán ha megfelelő intézményben lett volna az illető, nem történt volna újabb tragédia… Bárcsak kinyitnák Lipótmezőt! - Havassy Anna Katalin véleménycikke.
Magyarország belügyminisztere hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki néhai Kónya Gábor Lajos rendőr törzszászlóst, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettesét, aki szerdán Esztergomban, egy körözött férfi elfogására irányuló bűnügyi feladat végrehajtása közben vesztette életét, amikor a célszemély - az elsődleges adatok alapján - szándékosan gázrobbanást idézett elő.
A kormány a kamattámogatott hiteleken nem változtat és a bankadót sem emeli meg és a frakciók egyelőre nem tudják támogatni Svédország NATO csatlakozását - jelentette ki Kocsis Máté a Fidesz és a KDNP kihelyezett esztergomi frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.