Elemző: a Mol húzta fel a BUX-ot
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,45 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 55 722,95 ponton zárt kedden.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,45 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 55 722,95 ponton zárt kedden.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tizennégy év börtönre ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a 23 éves, büntetlen előéletű jászladányi férfit, aki csaknem százharminc késszúrással ölte meg feleségét 2021. decemberben - közölte a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya az MTI-vel, megjegyezve: az ítélet egyelőre nem jogerős.
Hétfőn délelőtt 11 órától a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) hangos üzemű próbájára kerül sor. Ebben az időpontban az ország több száz pontján megszólalnak majd a szirénák - tájékoztat a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A tanulás felkészülés az élethivatásra, de maga az élet, sőt az egész emberiség története is várakozás, felkészülés - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren több ezer, katolikus iskolában tanuló diáknak.
Helyfoglalási funkcióval bővült a MÁV applikáció, a helyjegyes vonatokra az utasok kiválaszthatják ülőhelyüket - közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.
Ma ismét becsengettek – elindult a 2023/24-es tanév az iskolákban. Csaknem egymillió diák ült be az iskolapadba, köztük 94 ezer első osztályos. Idén újdonság, hogy hosszabb lesz a téli és a tavaszi szünet, ugyanakkor később indul a nyári vakáció. Az utolsó tanítási nap június 21-e.
A mai napon a hegyeshalmi fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán a vasúttársaság szakemberei helyszíni bejárást tartottak a kivitelezést végző MÁV FKG–vel a felújítás műszaki tartalmának pontosításával kapcsolatban.
A nyári időszakban, országszerte több mint hatszáz, kezelőszemélyzet nélküli étel- és italautomatát „élesztettek újra” a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek hírére: a korábbi időszakhoz képest a négyszeresére ugrott a visszakapcsolások száma. Többmilliós büntetést és utólagos ellenőrzést is kockáztat az az üzemeltető, aki szabálytalanul működteti automatáját.
Megyeri-híd imádók figyelem, nem mindennapi lehetőséggel állt elő a Magyar Közút csapata! Sokan csak álmodoznak arról, hogy feljussanak a híd tetejére, de három ember álma most valósággá válhat. A társaság célja, hogy a méltán népszerű TikTok oldalukon elérjék a bűvös 100 ezres követőszámot, amint sikerül, a követők között máris indul a sorsolás, a három legszerencsésebb pedig a következő pillanatban már a híd tetején készítheti legújabb TikTok videóját. Amúgy is jól jár bárki, aki beköveti az egyik legnépszerűbb hazai céges oldalt, mert szellemes és vicces ötletekből kifogyhatatlan a közutas csapat.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.