Három autó karambolozott a 82-es főúton
Összeütközött egy nyerges vontató és két személyautó a 82-es főúton, Bakonyszentkirály közelében, a 34. kilométernél.
Összeütközött egy nyerges vontató és két személyautó a 82-es főúton, Bakonyszentkirály közelében, a 34. kilométernél.
A pénteki jelenős üzemanyag drágulás után szerdától ismét többet kell majd fizetnünk a hazai benzinkutakon. A 95-ös benzin 13, míg a gázolaj 12 forinttal kerül többe literenként.
Országszerte visszaesett a lakásépítési kedv. Az új lakások száma az első félévben 19 százalékkal csökkent, ahogy a kereslet is.
Minél jobb a kapcsolat Magyarország és Szlovákia között, annál jobb az élethelyzete a felvidéki magyarságnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Danubia Televíziónak adott interjújában. A tárcavezető Ipolydamásdon, a Károly Róbert híd minapi felavatása után nyilatkozva úgy fogalmazott: ha a két ország közös sikertörténeteket épít, akkor a nehéz ügyekre is megoldást talál.
Több mint 50 autót lefoglalt és bankszámlákat zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy gépjármű-kereskedő cégnél, amely megpróbálta eltitkolni a járművek eladásából befolyt bevételét.
Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) raktáraiból kedden - jelentette be a Belügyminisztérium (BM) köznevelési államtitkára Üllőn.
A héten Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Vas és Zala vármegyében, összesen 274 településen, 59 ezer hektáron lesz szúnyoggyérítés.
A fiatal őrmester haláláról a langlovagok.hu hivatalos Facebook oldala. A tűzoltó a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Budavári Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója volt.
A kormány folytatja az inflációcsökkentő intézkedéseket. Augusztus 1-jétől 15%-ra nő a kötelező élelmiszerár-akciózás mértéke és bővül az akciózásra kijelölt élelmiszerek köre is. Az intézkedés egyszerre védi a családokat és a nyugdíjasokat a háború és szankciók miatt megemelkedett élemiszeráraktól, valamint hozzájárul, hogy tovább csökkentsük a szankciós inflációt - írja a kormany.hu.
Augusztus elsejével összevonják a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI) - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.