Szakad a hó a Kékestetőn
Itt a csapadék és a hideg, az Északi-középhegységbe meghozta a halmazállapot-váltást, ömlik a hó.
Itt a csapadék és a hideg, az Északi-középhegységbe meghozta a halmazállapot-váltást, ömlik a hó.
Érkeznek a mediterrán ciklonok: jövő vasárnapig 20 és 80 milliméter csapadék hullhat le országosan.
Hetvenöt éves korában elhunyt Tamás Gáspár Miklós, filozófus, korábbi politikus, közíró.
Idén is folytatódik a Modern városok program, amelynek jelenleg több mint száz projektje tart fejlesztési szakaszban - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap megjelent videóban.
A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vasárnap elrendelte az újbudai rendőrgyilkossággal gyanúsított férfi letartóztatását. A letartóztatás helyszínül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki.
A mérhetetlen gyász közben is sokakat foglalkoztat a kérdés: miként támadhatott rá egyszerre három rendőrre a démonokat látó rendőrgyilkos. Most úgy tűnik, megvan a válasz.
Jelentősen megnőtt a SZÉP-kártya forgalom tavaly, a kártyabirtokosok a legtöbbet a vendéglátás zsebből költötték.
Az építőipari cégek számára a következő időszakban kihívást jelent a megrendelők megtalálása, mivel a beruházók sokkal óvatosabbak lettek részben az alapanyag-, nyersanyag- és energiaárak emelkedése, részben a kapacitáshiány miatt - közölték az ágazatban tevékenykedő cégek az MTI érdeklődésére.
Az ügyészség indítványozta a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelő és két másikat megsebesítő férfi letartóztatását - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szombaton.
A hétvége időjárása sem lesz télies, majd egy mediterrán ciklon hozhatja az újabb csapadékot - írja az idokep.hu