Belföld
Győr+ 2022.03.20.

Szabadidejében is szívesen segít – VIDEÓ!

Fedák András r. törzsőrmester a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányságán szolgálatirányító parancsnok. Folyékonyan beszél ukránul, ezért a menekültek segítése érdekében most rendszeresen lát el szolgálati feladatokat a fővárosi pályaudvarokon – ahova szabadidejében is ki szokott menni tolmácsolni.

MTI 2022.03.19.

Magyarország és Szerbia történelmi barátságot kötött egymással

Az ukrajnai háború rámutatott a békés egymás mellett élés fontosságára Közép-Európában, ezért is lényeges, hogy Magyarország és Szerbia az ellenséges viszonyát stratégiai partnerséggé, sőt barátsággá tudta alakítani - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Belgrádban.

Győr+ 2022.03.18.

Előzzük meg a konyhai tüzeket!

A lakástüzek gyakran keletkeznek a konyhában. Súlyos következményekkel járhat, ha a tűzhelyen felejtett zsiradék túlhevül és meggyullad. Egy-egy ilyen eset alapvetően az emberi figyelmetlenségre, gondatlanságra vezethető vissza, ezért főzés-sütés közben figyeljünk oda, amíg készül az étel ne hagyjuk el a lakást. Gondatlansággal értéktárgyakat, ingatlanokat, de főképp saját és mások testi épségét, életét is veszélyeztethetjük. 

MTI 2022.03.18.

Lesz elegendő hazai tojás húsvétra

Húsvétra 55 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, a hazai termelők képesek kielégíteni az ilyenkor megnövekvő igényeket is - derül ki az Agroinform elemzéséből.