Idén is meg lehet majd tippelni, mikor érkezik a győrladaméri gólya
Győrladamérnek ugyan csak egy gólyafészke van, de azt nagyon nagy becsben tartják a helyiek. Olyannyira, hogy minden évben játékot hirdetnek.
Győrladamérnek ugyan csak egy gólyafészke van, de azt nagyon nagy becsben tartják a helyiek. Olyannyira, hogy minden évben játékot hirdetnek.
Nagyszabású útfejlesztési program kezdődött Győrzámolyon január végével. Teljes szakaszán, közel négy kilométer hosszan újul meg a települést átszelő 1401-es út, emellett szilárd burkolatot kap a Dergiták útja, a Győri út új szakasza, a Búzavirág és a Mórvető utca, továbbá a Nyírfa liget első szakasza is.
Berendezési tárgyak égtek egy nyolcvan négyzetméteres családi ház három helyiségében.
A hazai földgázfelhasználás megközelítette a 16,5 terawattórát (TWh) tavaly decemberben, ami 2016 óta a legmagasabb decemberi fogyasztás - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden, decemberi földgázpiaci jelentése alapján.
A kormány döntése alapján életbe lépett az árstop egyes alapvető élelmiszerekre, több üzletlánc mennyiségi korlátozást vezetett be a hatósági áras termékekre; az Auchan szerdán vezet be limitet.
Keddtől érvényes az élelmiszerárstop, és már hideg élelmiszer is vásárolható SZÉP-kártyával egészen május 31-ig - írta közösségi oldalán a kormányszóvivő.
A beoltottak száma 6 364 167 fő, közülük 6 103 465 fő már a második, 3 688 593 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
Az évkezdés alapján úgy tűnik, valóban az új lakásoké lehet a 2022-es év az lakáspiacon - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a kereslet és a kínálat januári alakulását vizsgálta a használt és új építésű lakóingatlanok piacán több mint negyedmillió hirdetés adatai alapján.
A gyermeket nevelő szülők február 14-ig megkapják a családi adóvisszatérítést a bankszámlákra, a postai kézbesítés még korábban történik - tájékoztatott Tállai András.
Február 1-jétől újabb emeletes KISS motorvonatok szállítanak utasokat az agglomerációban, az új szerelvények a Budapest–Újszász–Szolnok (120a) és a Budapest-Cegléd-Szolnok (100a) vonalakon közlekednek majd. Összesen már 30 emeletes vonatot vett át a vasúttársaság, amelyekkel az ország hat vasútvonalán találkozhatunk.