Villanyoszlopnak ütközött egy autó Tápon
A jármű forgalmi akadályt okoz a Győri utca érintett szakaszán.
Húsz centi hó jöhet: másodfokú figyelmeztetést adtak ki a megyére
Az előrejelzés szerint a megyében a nap folyamán 20 centiméternél több hó is hullhat.
Duplájára emelkedik a babakötvényhez adott állami támogatás
Januártól duplájára, hatezer forintról 12 ezer forintra emelkedik a babakötvény után járó állami támogatás - ismertette a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön.
7310 az új fertőzött, elhunyt 215 beteg
A beoltottak száma 6 171 489 fő, közülük 5 878 951 fő már a második oltását is megkapta, 2 864 506 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
Rendkívüli influenzaszezon elé nézünk
A tavaly elmaradt influenzaszezon, az enyhébb járványügyi intézkedések, valamint az újonnan megjelent influenza-vírustörzsek miatt a korábbiakhoz képest idén sokkal súlyosabb influenzajárványra lehet számítani - véli Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának nyugalmazott vezetője.
Havazás: megyénkben is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben
Az ország egyes részein a késő délelőtti órákig tartós ónos eső várható, de egyes területeken a havazás miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A legdrágább fenyőfajta a legnépszerűbb
A fenyőfák árának idei ünnepre várt 10-20 százalékos emelése nem okoz érdemi változást a vásárlási szokásokban, a vevők 54 százaléka továbbra is a nordmann fenyő iránt érdeklődik - derül ki az Agroinform.hu múlt heti felméréséből.
Megnyílt a regisztrációs honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához
Az 5-11 éves gyermekek oltásához is megnyílt a vakcinainfo.gov.hu regisztrációs honlap - tájékoztatott a koronavirus.gov.hu szerdán.