6804 az új fertőzött, elhunyt 83 beteg
A beoltottak száma 5 967 747 fő, közülük 5 748 682 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 315 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
A beoltottak száma 5 967 747 fő, közülük 5 748 682 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 315 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
Béremelések, a koronavírus miatt pedig szigorítások is várnak a kereskedelmi dolgozókra.
Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel is interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
Árnövekedésre számíthatnak az autósok, mutatjuk a számokat.
A helyszínelés idejére a forgalom rendőri irányítás mellett haladt.
Most már hivatalos: 2022 év elejétől bruttó 200 ezer forint lesz a minimálbér hazánkban, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra nő. A Duna House Pénzügyek szakértői kiszámolták, hogy ennek köszönhetően hogyan javulnak a családok hitelfelvételi lehetőségei. Ezek alapján akár közel 40 millió forint értékű ingatlan is elérhető lehet a potenciális vásárlóknak.
A 2023. június 29-ig létrejövő fejlesztések a NAV adó-, jövedéki, felszámolási és végrehajtási, valamint bűnügyi tevékenységeihez kapcsolódnak. A projekt 9,331 milliárd forint európai uniós támogatással, összesen hat mérföldkőben és négy fő fejlesztési céllal valósul meg. Ezek a célok az ügyfélkapcsolati rendszerek fejlesztése, a kkv-szolgáltatások fejlesztése, az adatpiac és publikációs felület kialakítása, valamint a végrehajtási eljárások korszerűsítése.
Bár minden évben máskor köszöntenek be az igazán hideg napok, a fűtést előbb-utóbb be kell indítani. A készülékek ellenőriztetése biztonsági kérdés, a sokszor nem túl esztétikus fűtőtestek szebbé tétele azonban már csak rajtunk és a kreativitásunkon múlik.
A járvány kezdete óta összesen 885 360 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Hogy ne váljunk áldozattá vásárlóként, tartsunk be néhány aranyszabályt.