Elkezdődtek a nyelvi vizsgák
Ma reggel 9 órakor megkezdődnek országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák, a diákok angolból közép- és emelt szinten adnak számot tudásukról.
Ma reggel 9 órakor megkezdődnek országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák, a diákok angolból közép- és emelt szinten adnak számot tudásukról.
Kétezer kilogramm mézet adott az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, valamint a Szent László és Korányi Kórház egészségügyi dolgozóinak az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és az Agrármarketing Centrum (AMC).
A hidegháború, Mátyás külpolitikája és a kereszténység születése a történelem feladatai között – számol be az Eduline.
Az első negyedévben 4775 új lakás épült, 30,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 7032 volt, 27,0 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az érettségik első két napján alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett folytatódnak ma reggel 9 órától a vizsgák, a diákok közép- és emelt szinten történelemből írásbeliznek országszerte.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) engedélyével május 6-tól Budapest és Pest megye kivételével újraindulhatnak az országban a közlekedési vizsgák és utánképzések. Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érinti, az első vizsgákat a jövő hétre szervezhetik meg - közölte a tárca.
A koronavírus elleni védőtermékek iránt megnövekedett kereslet és a kínálat esetenkénti szűkössége, illetve a közösségi távolságtartás miatt az utóbbi időben nőtt a fogyasztói érdeklődés a webshopok és az online értékesítési csatornák iránt. Azonban a Versenyhivatal több kifogásolható gyakorlatot azonosított ezen termékek értékesítése kapcsán.
Több anyagi káros balesettel összefüggésben is a lakosság segítségét kéri a megyei rendőr-főkapitányság. Meghúzott autó, bedőlt kerítés, megrongálódott szalagkorlát - közös bennük, hogy nincs meg az okozó jármű és annak vezetője.
Ma jelenik meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Covid kézikönyve, amely az újranyitáshoz szükséges ajánlásokat tartalmazza a szálláshelyek, vendéglátóegységek számára. Az ügynökség nyugat-európai mintákat követve és az egészségügyi szervezetek ajánlásait figyelembe véve dolgozta ki a kézikönyvet - jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója podcastjében.
Fokozottan figyelik azonban a számok alakulását, nehogy megforduljon a mostani tendencia - mondta el dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs hétfő délelőtti online sajtótájékoztatóján.