Négyszázhetvenen hunytak el a fertőzésben
3598 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 3 idős krónikus beteg.
3598 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 3 idős krónikus beteg.
A meghívott csaknem 18 ezer ember 67,7 százaléka részt vett a szombaton lezárult országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton, ez magas részvételi aránynak számít - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője az M1 aktuális csatornán kedd este.
Átlépte a 100 milliárd forintot a vállalkozások igénye a versenyképességi támogatásra, ezért a kormány bővítheti a versenyképességi hozzájárulások keretösszegét - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután három cégnek adott át támogatási okiratot.
Kinyitottak a fürdők, de egyelőre csak a kültéri medencéket lehet igénybe venni - mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Nagyon szigorú feltételek mellett újraindulnak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott fogszabályozások is. Van, ahol már felvették a kapcsolatot azokkal, akiket az elmúlt nyolc-tíz hétben nem láttak el, de sok helyen még nem tudni, mikor folytatódhatnak a kezelések - írta a Világgazdaság kedden.
Meghalt 5 idős, krónikus beteg, és 21-gyel, 3556-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedd reggel.
Már csak két nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 20-áig! Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit, annak május 20. után automatikusan bevallássá válik a tervezete, kivéve az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat.
Meghalt 11 idős, krónikus beteg, és 26-tal, 3535-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu hétfő reggel.
Mától Budapesten is megszűnik a kijárási korlátozás, de egyes védelmi óvintézkedések továbbra is megmaradnak. Vidéken már a vendéglátóhelyek belső tereit is megnyithatják a szolgáltatók, és a szálláshelyek is fogadhatnak vendégeket.
Szobrokat, érmeket, emlékműveket, domborműveket, plasztikákat, mellszobrokat, emléktáblákat, cégéreket, emlékpénzeket, díjakat készít és restaurálással is foglalkozik Lebó Ferenc. A termékeny alkotó kiemelkedő képzőművészeti tevékenységét Munkácsy Mihály-díjjal ismerte el március 15., nemzeti ünnepünk alkalmából az emberi erőforrások minisztere, dr. Kásler Miklós, melyet a koronavírus-járvány miatt még nem tudott személyesen átvenni a győri művész.