Történelemből vizsgáznak a diákok
Az érettségik első két napján alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett folytatódnak ma reggel 9 órától a vizsgák, a diákok közép- és emelt szinten történelemből írásbeliznek országszerte.
Az érettségik első két napján alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett folytatódnak ma reggel 9 órától a vizsgák, a diákok közép- és emelt szinten történelemből írásbeliznek országszerte.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) engedélyével május 6-tól Budapest és Pest megye kivételével újraindulhatnak az országban a közlekedési vizsgák és utánképzések. Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érinti, az első vizsgákat a jövő hétre szervezhetik meg - közölte a tárca.
A koronavírus elleni védőtermékek iránt megnövekedett kereslet és a kínálat esetenkénti szűkössége, illetve a közösségi távolságtartás miatt az utóbbi időben nőtt a fogyasztói érdeklődés a webshopok és az online értékesítési csatornák iránt. Azonban a Versenyhivatal több kifogásolható gyakorlatot azonosított ezen termékek értékesítése kapcsán.
Több anyagi káros balesettel összefüggésben is a lakosság segítségét kéri a megyei rendőr-főkapitányság. Meghúzott autó, bedőlt kerítés, megrongálódott szalagkorlát - közös bennük, hogy nincs meg az okozó jármű és annak vezetője.
Ma jelenik meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Covid kézikönyve, amely az újranyitáshoz szükséges ajánlásokat tartalmazza a szálláshelyek, vendéglátóegységek számára. Az ügynökség nyugat-európai mintákat követve és az egészségügyi szervezetek ajánlásait figyelembe véve dolgozta ki a kézikönyvet - jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója podcastjében.
Fokozottan figyelik azonban a számok alakulását, nehogy megforduljon a mostani tendencia - mondta el dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs hétfő délelőtti online sajtótájékoztatóján.
A védekezés második szakaszában május 4-től, a tömegközlekedésben kötelező az arc eltakarása (maszk, sál, kendő) és a másfél méteres védőtávolság betartása a fertőzésveszély csökkentése érdekében. Ez természetesen a MÁV esetében is igaz.
Május 1-jétől néhány ibuprofén tartalmú gyógyszer vénykötelessé válik.
Közel 200 önkéntes területvédelmi tartalékos katona vonult be tényleges szolgálatteljesítésre a Magyar Honvédség alakulataihoz április 29-én. A honvédek a járványügyi feladatokban - alapvetően az idősotthonok fertőtlenítésében - vesznek részt.
A koronavírus-járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet miatt, a folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik visszavonásig hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a hazai utakon. A kamionstop a munkaszüneti napokon, így a következő hosszú hétvégén sem lesz érvényben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.