Mélyponton volt tavaly a biztosítók kárhányada
Történelmi mélypontra, 50 százalék alá csökkent tavaly a biztosítótársaságok kárhányada, vagyis két forint bevételre kevesebb mint egy forint kifizetés jutott - írta keddi lapszámában a Világgazdaság.
Történelmi mélypontra, 50 százalék alá csökkent tavaly a biztosítótársaságok kárhányada, vagyis két forint bevételre kevesebb mint egy forint kifizetés jutott - írta keddi lapszámában a Világgazdaság.
A vízfogyasztás népszerűsítésére idén is megrendezik általános iskolásoknak és óvodásoknak a Happy hét elnevezésű rendezvénysorozatot - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajét ugyanakkor 3 forinttal csökkenti szerdán – értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Idén már több mint 5 millió embernek készít külön kérés nélkül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) személyijövedelemadó-bevallási tervezetet. Akinek nincs ügyfélkapuja, még egy hétig, március 18-áig kérheti a tervezet postázását.
Július elsejétől már használt lakás vásárlására is igényelhető a csok mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
A rendőrség március 11. és március 17. között a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzi Magyarország közútjain.
Jogorvoslati mintákkal segíti a választópolgárokat a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a május 26-i európai parlamenti választáson. Az NVI a www.valasztas.hu oldalon tette közzé a jogorvoslati mintadokumentumokat.
Több mint ezer cég döntött úgy, hogy áttér az idei évtől választható kedvező, úgynevezett csoportos társasági adózásra, ezzel összesen akár 15 milliárd forint megtakarítás is elérhetnek - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
Átadták az Év szállodája 2018 elismeréseket.
Kutyák örökbefogadását segítő kiadványt jelentetett meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Fogadj örökbe! című kötetet az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár mutatta be Pécsett szombaton.