A felnőtt magyar lakosság közel fele hipertóniás
Magyarországon a felnőtt lakosság 44 százaléka, mintegy 3,5 millió ember hipertóniás.
Magyarországon a felnőtt lakosság 44 százaléka, mintegy 3,5 millió ember hipertóniás.
Csomagforgalmi rekord a Magyar Postánál, tavaly valamivel több mint 41 millió csomagot és árutartalmú küldeményt kezelt a posta, ami 5 százalékos növekedés 2017-hez képest - olvasható a hétfői Világgazdaságban.
Rekordszámban riasztották a tűzoltókat szén-monoxid-mérgezéshez tavaly a Népszavai hétfői száma szerint.
Az előrejelzések alapján a hétfő hajnali és reggeli órákban, vagyis a csúcsforgalmak idején, elsősorban az ország középső területein várható jelentősebb mennyiségű, intenzív ónos eső, ezen kívül a nap folyamán egyes térségekben akár 10-15 centiméternyi friss tapadó hó is hullhat.
Még várják a jelentkezőket a jövő héten induló gyermekvasutas-tanfolyamra - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Új műtéti módszerrel gyorsítják a síbaleset utáni rehabilitációt - mondta el Gáspár Szabolcs traumatológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Hétfőn ismét nedvesebb levegő érkezik, a téli csapadékok egész tárháza felvonulhat, majd kedden és szerdán szárazabb idő várható.
A nevelőszülők segítő kezet nyújtanak a rászoruló gyerekeknek, tehát a nevelőszülőség is azt mutatja, hogy a gyermek a legfontosabb - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombaton Székesfehérváron, a Lehetelten nincs országos programsorozat idei első állomásán.
Az elmúlt évben már csaknem harmincezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), így 2015-től már 95 ezer család otthonteremtését segítette az állam a csok keretében - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.
Megújul az 1800-as évek közepén épült bagimajori szélmalom, a rekonstrukció a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán nyert 110 millió forintból valósul meg - közölte Kengyel polgármestere az MTI-vel.