Egyéb kategória
Győr+ 2020.06.21.

Egy teáskanál méz egy élet munkája

A méhcsaládok életéről elméletben már sokat tudunk, ám most munkatársunk, az állat- és növényvilág nagy ismerője Nagy Ferenc forgatott egy szinte hihetetlen videót ezekről a szorgos és igen hasznos állatokról.

Nagy Roland 2020.06.21.

„Több az álmom, mint a múltam”

Testvére a világ legjobb kajakosai közé tartozott, ő pedig bajnokokat nevelt. Próbálkozott versenyzéssel, de az átütő siker elmaradt, az edzői pálya azonban mindenért kárpótolta. Idén ötvenhárom éve, hogy szeretett sportága körül forog az élete. Sztanity László Győr Sportjáért díjat vehetett át.

MTI 2020.06.21.

Melegszik az idő a héten

Melegszik az idő a jövő héten, vasárnap helyenként 30 Celsius-fok is lehet. Ezzel együtt továbbra is többször várható zápor, zivatar - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

777blog.hu 2020.06.21.

„Az embernek a hite minden területen támaszt ad”

Gál Kristóf, az ORFK szóvivője hónapokon keresztül köszöntötte a televízió és a számítógép képernyője előtt ülőket az Operatív Törzs sajtótájékoztatóin, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvossal, illetve kollégáival tájékoztassák a közvéleményt a járványhelyzetről. Kötetlen beszélgetés a rendkívüli időszakról, arról, hogy milyen volt a kapcsolata „az ország nagymamájával”, online miséről, családi támaszról – és természetesen a hitről. – a 777blog.hu interjúja.

Tóth Vivien 2020.06.21.

Ünnepeljük az édesapákat!

Magyarországon minden június harmadik vasárnapján az édesapákat köszöntjük, ennek ellenére sokan egyelőre még nem tartják számon ezt az ünnepet. Pedig ők is nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a gyerekek életében, ugyanúgy mint az édesanyák.

MTI 2020.06.20.

MotoGP-pályát építenek hazánkban

A magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros-versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szombaton Hajdúnánáson.

Győr+ 2020.06.20.

Sikeres volt az első Pannonkamra

Bár az időjárás nem volt túl kegyes, a hűvös nyári napon is sokan voltak kíváncsiak az első Pannonkamrára, azaz a első pannonhalmi termelői piacra amelyet június 20-án, szombaton rendeztek meg.

Győr+ 2020.06.20.

Itt a csillagászati nyár

Szombat éjjel veszi kezdetét a csillagászati nyár, vasárnaptól rövidülnek a nappalok. – írja az idokep.hu.

Földvári Gabriella 2020.06.20.

Javult a győriek egészsége, csökkent a drogfogyasztás

Közel harminc éven át dolgozott azért, hogy a győriek egészségesebben és egészséges környezetben élhessenek. Neve Győrben összeforrt a WHO-val. Miklósyné Bertalanfy Máriával nyugdíjba vonulása kapcsán beszélgettünk.