Egyéb kategória
Hajba Ferenc 2019.11.10.

Az elmúlás méltóságának is vannak szabályai

A mindenszentek, a halottak napja az érzelmi emlékezések ünnepe. Már nem élő szeretteinket idézzük meg ilyenkor. A virágtalan hétköznapokon azonban pátosz és keserűség nélkül is gondolnunk kell az elkerülhetetlen halálra. Életünkben mindannyiunknak dolga van a halálunk utáni idővel. Dr. Ladotsy Gézával, a Jószív Temetkezési Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatójával, az Országos Temetkezési Egyesület alelnökével most a temetkezési helyekről, a sírhelyek megváltásáról beszélgetünk.

Győr+ 2019.11.10.

Tekeréssel tették zöldebbé Győrt

Spinning bringázás, ingyenes edzési lehetőség, biciklis felvonulás, faültetés, mobil KRESZ-park, kézműves foglalkozás és ajándékok várták többek között a résztvevőket november 4–9-ig, a Zöld Hajtás elnevezésű, kerékpáros közlekedést népszerűsítő, szemléletformáló programon Győrben.

MTI 2019.11.10.

Grace Kelly 90 éve született

Kilencven éve, 1929. november 12-én született Grace Kelly Oscar-díjas amerikai filmszínésznő, akinek élete is egy tündérmesébe illő filmre hasonlított, hiszen filmcsillagból lett valódi, monacói hercegné.

MTI 2019.11.09.

Vadon élhetnek az európai bölények

Európai bölényekkel népesítették be az Őrségi Nemzeti Park egy hetven hektáros, fokozatosan újra vadonná alakuló területrészét - tájékoztatta az MTI-t Németh Csaba, az Őrségi Nemzeti Park igazgatóhelyettese.

MTI 2019.11.08.

Megszerezte első pontját a magyar csapat

A magyar női labdarúgó-válogatott két vereség után megszerezte első pontját az Európa-bajnoki selejtezősorozatban: Markó Edina szövetségi kapitány együttese pénteken Szlovákia vendégeként játszott gól nélküli döntetlent.

Havassy Anna Katalin 2019.11.08.

Isten és ember szolgálatában

A magyar zeneszerző, karnagy és kiváló egyházzenész, Halmos László 110. születésnapjára egész napos konferenciával és egyházzenei áhítattal emlékeznek november 9-én. Az esemény ötletgazdája és főszervezője Katona Tibor, a Palestrina Kórus karnagya, a Halmos-örökség lelkiismeretes ápolója.

Győr+ 2019.11.08.

Kezdődik a döntő Győrben

A World Robot Olympiad™ (WRO™) egy nemzetközi robotprogramozási verseny, amelynek célja, hogy a gyermekeket és fiatalokat közelebb hozza a természettudományos ismeretekhez, tantárgyakhoz, valamint ösztönözze őket a mérnöki, informatikai szakma választására.

MTI 2019.11.07.

Radnóti Miklós

Hetvenöt éve, 1944. november 9-én halt meg Radnóti Miklós költő, műfordító, a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja.