Pelé vigasztalja Neymart
A brazilok legendás futballistája, Pelé gratulált Neymarnak, hogy beállította a válogatottsági gólrekordját, egyben vigasztalta utódját, amiért csapatával pénteken kiesett a negyeddöntőben a katari világbajnokságon.
A brazilok legendás futballistája, Pelé gratulált Neymarnak, hogy beállította a válogatottsági gólrekordját, egyben vigasztalta utódját, amiért csapatával pénteken kiesett a negyeddöntőben a katari világbajnokságon.
Horvátország labdarúgó-válogatottja drámai mérkőzésen jutott a negyeddöntőbe a világbajnokságon, miután a legjobb 16 között (1-1, majd 11-esekkel 3-1) felülmúlta Japán nemzeti együttesét.
Hogy megkönnyítsék és megszépítsék a Karácsonyvárást, gyárvárosi lokálpatrióták idén is belefogtak, hogy megszervezzék Gyárvárosban az "élő adventi kalendárium" játékot.
A boldogság énekes madara. Jól fogadta a közönség a Győri Nemzeti Színház második nagyszínházi bemutatóját. Ahogy arról a nagyérdemű már értesült, a meghirdetett évados programban változás történt, a Schiller darab helyett Tamási Áron szerelmes játékát láthatják november 11-től az igazgató, Bakos-Kiss Gábor rendezésében, a győrújbaráti Csobolyó néptáncegyüttes közreműködésével.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a jogszabályi előírások szerint minden év november 10. napján téli üzemmódra áll át. A győri üzemmérnökség a kormányhivatalban tartotta meg sajtótájékoztatóját.
Kirobbanó show-val érkezik Budapestre a Hollywood Vampires 2023. július 18-án a Sportarénába. „A világ legjobb bárzenekarának” nevezett amerikai csapat ikonikus sztárokból és rocklegendákból áll: tagja Alice Cooper, Johnny Depp, az Aerosmith’s-ből Joe Perry-és Tommy Henriksen is.
Jelentős változás zajlott le idén nyáron a nyugat-magyarországi bankpiacon. Hosszú működés után megszűnt a Sopron Bank, amelynek fiókhálózata beolvadt a MagNet Magyar Közösségi Bank Pest megyei fiókhálózatába. Ennek megfelelően Győrben is megjelent széles szolgáltatási körrel a közösségi, értékalapú bankolás szemléletének erősítését kiemelten kezelő, száz százalékig magyar magántulajdonban lévő pénzintézet.
A világ legnagyobb és legzöldebb autógyártója, az Európában már 80%-ban részben vagy teljesen elektromos autókat (azaz az öntöltő hibrid elektromos, a plug-in hibrid elektromos, az akkumulátoros elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás elektromos modelleket) értékesítő, és ezen technológiák fejlesztésében globálisan vezető szerepet betöltő Beyond Zero foglalja össze vállalati stratégiáját, amely az elektrifikáció és a mobilitás területén betöltött vezető szerep mellett a legmagasabb szintű ügyfélélmény és a társadalmi felelősségvállalás pilléreire támaszkodik.