Egyéb kategória
Győr+ 2015.07.17.

Párakapu és vízosztás

Legnagyobb arányban Győr-Ménfőcsanak, Győrújbarát, Nyúl magasabb fekvésű területein nőtt meg a vízfogyasztás, nyilván a kertlocsolásokból adódóan.  

Győr+ 2015.07.17.

Felújítják a Cziráky-emlékművet

Az 1912-ben épített Cziráky-emlékmű – amely hazánkban az elsők között készült vasbeton szerkezet – átadása óta nem esett át jelentős, átfogó felújításon. A 25 méter magas oszlop betonborítása mállik, a betonvasak erősen rozsdásodnak, ezért vált szükségessé a felújítása.

Győr+ 2015.07.17.

Sikerre éhesek

Az első edzéssel hivatalosan is elkezdte a felkészülését a Győri Audi ETO KC, amely az idei szezonban nagy feladatok várnak. A nagy célok, azaz címek visszahódításához hat új játékost szerződtetett a klub, őket sajtótájékoztató keretében ismerhettük meg, majd a nyilvános tréningen a szurkolók is megnézhették a lányok első idei megmozdulásait.

Győr+ 2015.07.17.

Új csapat, komoly célok

Javában tart az idény előtti felkészülési időszak a Győri ETO FC- nél.

Győr+ 2015.07.17.

Második válogató

Csütörtöktől-vasárnapig rendezik meg a II. Felnőtt és Parakenu VB válogatót Szolnokon.

Győr+ 2015.07.16.

Épül az adyvárosi vár-játszótér

Megérkeztek az adyvárosi tó mellett lévő dombnál épülő játszóvárhoz a játékeszközök – tájékoztatta lapunkat Radnóti Ákos, aki maga is jelen volt a szállítmány megérkezésekor.

Győr+ 2015.07.16.

Győri rendőrsiker

Miskolcon rendezték a Rendőrség Tevékenység-irányítási Központjainak I. Országos Szakmai Versenyét július 13-14-én, melyen a győri csoport harmadik helyezést ért el.

Győr+ 2015.07.16.

A legjobb amatőrök Écsen

Július 25-én, szombaton rendezik a Magyar Amatőr Rally Bajnokság tizenharmadik, egyben a nyugati-régió harmadik futamát az écsi Rábaringen.