Ismét röpitábor
Farnady Ernő vezetésével idén is megszervezték Győrben a hagyományos röplabda tábort. Ahogy az eddigi években, most is a Jedlik Iskola tornatermében zajlanak az edzések, napi két alkalommal.
Farnady Ernő vezetésével idén is megszervezték Győrben a hagyományos röplabda tábort. Ahogy az eddigi években, most is a Jedlik Iskola tornatermében zajlanak az edzések, napi két alkalommal.
Július 24.-e és augusztus 8.-a között rendezik meg a hollandiai Rotterdamban, a Európai Egyetemi Játékokat. A viadalon a hazánkból kosárlabdások és az evezősök képviselik Magyarországot, utóbbi sportágban pedig győriek is bizonyíthatnak.
Személyautóval ütközött egy tehervonat csütörtök hajnalban Győr külterületén, Somosmajornál, az Ikrényi úti vasúti átjáróban - közölte az MTI-vel a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Látványos szakaszába érkezett a beruházás, hiszen megkezdődött a tér burkolása, amelyhez három különböző követ használnak majd.
A strandröplabdázók országos bajnokságának hárommillió forint összdíjazású mesterdöntőjét a hétvégén rendezik meg Budapesten.
Elmaradt a FeroboxEvent veretlen nagyközépsúlyú ökölvívójának, Kelemen Balázsnak szombatra tervezett WBO nemzetközi-bajnoki címmérkőzése.
Varázslatos szabadtéri színházi élményt kínál Pápa városa mindazoknak, akik különleges helyszínen, különleges élményre vágynak.
Fekete hattyúk, sárga fütyűlőludak és sörényes ludak találtak otthonra a megszépült tavon…