Lendületben
2-1-re győzött a Győri ETO FC a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 21. fordulójában Horváth Ferenc vezetőedző ex-együttese, a Paks ellen.
A helyzet változatlan
A férfi kézilabda NB1 első rájátszás meccse sem hozta meg a várva-várt áttörést az ETO-SZESE életében.
Új zuhanyokból ömlik az élmény
29 millió forintból felfrissül a győri élményfürdő.
Kevesebb bűn, több bünhődés
Összesen 6372 bűncselekmény történt tavaly városunkban, 32,86 százalékkal kevesebb, mint az azt megelőző esztendő azonos időszakában – ez is olvasható abban a beszámolóban, melyet a megyei rendőr-főkapitányság tár a képviselők elé a csütörtök délutáni önkormányzati ülésen.
Kukagyújtogatók
Ma reggelre teljesen kiégett két szelektív hulladékgyűjtő konténer Győr-Sziget városrészben.
Szabályváltoztatásokat és az egyenlőtlenségek megszüntetését ígéri a FIFA elnökjelöltje
Az egyenlőtlenségek megszüntetését, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szervezeti átalakítását, imázsának javítását, valamint néhány praktikus szabályváltoztatást ígér Jérome Champagne abban az esetben, ha jövőre megválasztanák a FIFA elnökének.
Módosult a női kézilabda-válogatott umagi programja
Előbb a tunéziai, majd az angolai csapat mondta le a részvételt a hétvégi umagi női kézilabdatornán, így módosult a magyar válogatott programja.
Női kosárlabda MK – Megszakadt a soproni sorozat, először aranyérmes a PEAC
PEAC-Pécs fennállása során először hódította el a női kosárlabda Magyar Kupát, miután a Székesfehérváron rendezett nyolcas döntő vasárnapi fináléjában 65-61-re legyőzte a címvédő Sopront.