Szocsi 2014 – A szombati program
A szocsi téli olimpia mai versenynapján hét számban avatnak bajnokot.
A szocsi téli olimpia mai versenynapján hét számban avatnak bajnokot.
A Madách Színház 2010-es musicalpályázatán nyolcvan műből nyerte el az első helyet a Bolba Tamás, Szente Vajk és Galambos Attila szerzők által jegyzett Csoportterápia című mjuzikelkamedi, melyet a Győri Nemzeti Színház is bemutat szombaton a Kisfaludy Teremben. Természetesen a darabot győriesítették, a rendezője Simon Kornél pedig – akit több mozifilmből és sorozatból is ismerhetünk – fergeteges szórakozást ígér komoly tartalommal.
Egy „regionális celebritás” legendájának bemutatására készül a Vaskakas Bábszínház: vasárnap a Hanyistók – avagy a grófkisasszony és a lápi szörny története című premierre várják a négy évnél idősebbeket.
Németh Andrást nevezte a női válogatott élére a Magyar Kézilabda Szövetség. A Nemzeti Sport napilap február elején már tényként közölte, hogy a korábbi kapitány, a Ferencvárosnál, a Hyponál és a Vácnál is edzősködő szakember irányítja a riói olimpiáig a válogatottat.
A 15+15 kilométeres számban vasárnap győztes svájci Dario Cologna nyerte meg a férfi sífutók 15 kilométeres klasszikus stílusú számát a szocsi téli olimpia pénteki versenynapján. A magyar induló, Szabó Milán a 78. helyet szerezte meg.
Az élet nem azért jó, mert van lehetőség szórakozni, hanem hogy van kiért élni – hangsúlyozza Pál Ferenc római katolikus pap, ismert mentálhigiénés szakember a családról, a társas kapcsolatokról tartott előadásában. A szakember apró finomságokra hívja fel a figyelmet, amik megváltoztathatják mindennapjainkat.
Németh András lett a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Megbízatása a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia végéig szól.
Csoportelső lehet a Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, míg a női mezőnyben címvédő Győri Audi ETO KC nagy lépést tehet a májusi, budapesti négyes döntőbe jutásért a hétvégén.
Vasárnap hazaérkezik törökországi edzőtáborából a Győri ETO FC. A zöld-fehérek tíz napot töltöttek Belekben, ezalatt négy edzőmérkőzést is játszottak.