HIVATALOS: Mourinho a Chelseanél folytatja
Délután fél négykor londoni keltezéssel hivatalossá vált, hogy a Real Madrid korábbi sztáredzője visszatér a londoni klubhoz.
Délután fél négykor londoni keltezéssel hivatalossá vált, hogy a Real Madrid korábbi sztáredzője visszatér a londoni klubhoz.
Autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás ellátása írt ki pályázatot a győri önkormányzat.
A Győrt is érintő árvízi helyzet miatt a győri fürdőközpont idényfürdő része, valamint a sátras uszoda, a mai naptól zárva tart.
Halálos baleset miatt teljes szélességében lezárták az 1-es főutat Győrtől nyugatra - tájékoztatta hétfő délben a katasztrófavédelem megyei szóvivője az MTI-t.
A 2002-es rekordárvíz szintjén, esetleg annál is magasabban tetőzhet a Duna a mostani árhullám során - mondta Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató hétfőn Győrben, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott a védekezésben résztvevő szervek képviselőivel.
Ezzel a címmel végzett reprezentatív kutatást a Széchenyi Egyetem, amelyből kiderült, a győriekre jellemző az erős lokálpatriotizmus.
A GYŐR-SZOL Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy a Duna és mellékfolyóinak áradása miatt a győri Magyar Vilmos uszoda június 3-án hétfőn 12 órakor bezár.
Szent Iván-nap éjszakáján rendezi meg az őrtüzek éjszakáját a Veszprém Megyei Várak Kapitánysága, az akció keretében minden várban jelzőtüzet gyújtanak.
Emelik az árvízvédelmi készültségi fokozatokat hétfő reggel 6 órától a felső Duna-szakaszokon. Harmadfokú készültség lép érvénybe Vének és Dunaremete között, valamint a vének-dunaszentpáli szakasz bácsai gátőrjárásán - olvasható az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság honlapján.
A Cső-Lavina nyerte a városi kispályás labdarúgó bajnokságot. Germánék csütörtökön este, a címvédő ISOL-2000 elleni győzelmükkel behozhatatlan előnyre tettek szert.