Lomtalanítási akció a Belvárosban
A kihelyezett hulladékudvart május 18-án a Belvárosban, az Apáczai Csere János Kar épületének udvarán hozzák létre. Hamarosan további városrészekben is hasonló akciót szervez a Győr-Szol Zrt.
VASKAKAS, VAS LACI!, VAS TAPS, VASÁRNAP!
Kecskeméten járt a győri Vaskakas Bábszínház társulata, ahol a Ciróka Bábszínház által szervezett XI. Magyarországi Bábszínházak Találkozóján vett részt a Vas Laci! című előadással.
Eufória a köbön!
Bajnokok Ligája győztes a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata! A siker, amelyet, minden győri, minden magyar kézilabda barát magáénak érezhet, végre megvalósult.
Elnézte az emeletet, megverte a másik szállóvendéget
Súlyos testi sértés miatt indult eljárás egy cseh férfi ellen, aki megvert egy másik vendéget egy győri szállodában - tájékoztatta portálunkat Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főkapitányság sajtószóvivője.
30 év katarzisa
Legendák köszöntése, három piros lap, egy büntető, bajnoki cím, katarzis, szurkolók a pályán, játékosok alsónadrágra vetkőztetve, vezetőedző és elnök a medencében.
Szép Környezet Jó közérzet: Meghosszabbított határidő
A győri önkormányzat által meghirdetett Szép környezet – Jó közérzet helyi környezetszépítő verseny nevezési határideje május 31.
Eurovíziós Dalfesztivál – ByeAlexet a nézők fele a legjobb húszba várja
ByeAlexet és a Kedvesem című dalt a megkérdezettek 54 százaléka a legjobb húsz közé várja a malmői Eurovíziós Dalfesztiválon, 46 százalék ennél rosszabb helyezésre számít - áll a GfK Hungária márciusban elvégzett közvélemény-kutatásában.
Ambros Martín marad a BL-győztes Győr vezetőedzője
A spanyol Ambros Martín marad a friss Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője, a csapat következő célja pedig a címvédés.
Falunappá fejlődhet a horgászverseny
Mintegy negyven gyerek vett részt a vasárnapi kisbácsai horgászversenyen. A jó hangulatú családi esemény a jövőben akár falunappá is válhat a szervezők szándékai szerint.