Táncos szemle-VIDEÓVAL
Próbatáncot tartottak az elmúlt hétvégén a Győri Balettnél.
Próbatáncot tartottak az elmúlt hétvégén a Győri Balettnél.
Sikeres pályázat esetén megvalósulhat a városi kötött gyűjtésű kerékpáros közösségi közlekedési rendszer, illetve a Sugár úti óvoda bővítése is.
Kiütéssel nyerte a futsal NB1 utolsó alapszakasz mérkőzését a Rába ETO FC. A zöld-fehérek 8-1-re verték a Gödöllőt idegenben, így 13 ponttal előzték meg legnagyobb riválisukat, az MVFC Berettyóújfalut.
Négy határsértőt találtak az M1-es autópályán egy taxiban a pénzügyőrök – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense az MTI-vel szerdán.
Az Euroliga küzdelmek után már a hazai porondon kell teljesítenie a magyar bajnok Hat-Agro UNI Győr női kosárlabdacsapatának. Fűzy Ákos lányai előbb a bajnokság magyar-szlovák közös rendezésű középszakaszában szerepelnek.
A Győri ETO FC szerdán 18 órakor a Budapest Honvéd ellen játszik a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján. A győri csapat egy gólos előnyről várja a visszavágót, de mindez nem teheti kényelmessé a játékosokat, így az ETO Parkban is a győzelem a cél.
Módosított időpontban, este 20 órakor kezdődik a Rába ETO női futsalcsapatának idei legnagyobb megmérettetése. A zöld-fehérek az Astra csapatát fogadják a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a Magvassyban.
A HAT-AGRO UNI Győr a PEAC-Pécs csapatával játszik női kosárlabda Magyar Kupa elődöntőjében. A négyes döntőt március 23-24-én rendezik meg, a helyszínre pályázatot írt ki a szövetség.