Magyar fokhagyma az amerikai Lángoló Ember fesztiválon
Idén első alkalommal magyar alkotás is szerepel a hétfőn kezdődő amerikai Burning Man fesztiválon, az óriás fokhagymainstallációt a gerezdekben ülő emberek fogják életre kelteni.
Idén első alkalommal magyar alkotás is szerepel a hétfőn kezdődő amerikai Burning Man fesztiválon, az óriás fokhagymainstallációt a gerezdekben ülő emberek fogják életre kelteni.
Lezárult a foglalkoztatottság támogatására irányuló projekt a győri Petz Aladár Oktató Kórházban. Négy hiányterületre öt embert vettek fel.
Kamera rögzítette azt a férfit, aki július 17-én a győri élményfürdő egyik öltöző szekrényében őrizetlenül hagyott pénztárcából negyvenezer forintot eltulajdonított.
A Útkezelő Szervezet augusztus 31-én végez a Virágpiac felújításával, a tanévkezdésre járható lesz az út. A július végétől terelőúton közlekedő 1, 2, 7, 8, 14, 17 és 23-as járatok ismét az Aradi Vértanúk útja – Virágpiac útvonalon közlekednek.
Százhatvan fős londoni olimpiai csapattal elégedett lenne Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
Fotópályázatot hirdetünk, melyen a Győri Nyár legszebb pillanatát keressük. Küldje el Ön is fotóját!
Tévés műsorvezetőktől kölcsönvett fordulattal élve elnézést kérek, de a mellékelt interjúban tegeződünk Pátkai Tivadarral, aki a rendszerváltás környékén több redakcióban is kitűnő munkatársam volt.
Símaszkban fegyverrel követelte Győrben, a Bán Aladár úti „Kerol” benzinkút bevételét egy férfi. Közel 300 ezer forintot vitt el.
A házigazda Győr nyerte a bajnoki felkészülési szakasz csúcseseményének számító nemzetközi női kézilabdatornát, miután a kétnapos viadal zárómeccsén, a tulajdonképpeni döntőben legyőzte a Bajnokok Ligája-címvédő norvég Larvikot.
A 700 lelkes szigetközi Lipót település hat év után újrainduló iskolája előtt nyitotta meg a 2011/2012-es tanévet vasárnap Réthelyi Miklós szakminiszter, aki az ünnepségen arról beszélt: a tanulás a szép és értelmes élet záloga.