A hétvégén is mérik a sebességet a rend őrei
Szombaton Győrben, Csornán, Abdán, vasárnap pedig Győrszemerén, Téten és Mosonmagyaróváron mérik a sebességet a rendőrök.
Szombaton Győrben, Csornán, Abdán, vasárnap pedig Győrszemerén, Téten és Mosonmagyaróváron mérik a sebességet a rendőrök.
A Szent István-napi megemlékezések, városi rendezvények már pénteken elkezdődtek. A győri önkormányzat, valamint a résztvevők megkoszorúzták Szent István király szobrát a Bécsi kapu téren. Beszédet mondott Simon Róbert Balázs alpolgármester, a műsorban közreműködött a Hangraforgó együttes. Augusztus 20-án, szombaton délelőtt tíz órakor szentmisét tartanak a győri bazilikában, az alapító Szent István tiszteletére.
A német küldöttség szerint nem megfelelő himnuszt játszottak le pénteken a szervezők a női K-2 1000 m eredményhirdetésekor a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A házigazdák úgy vélik, hogy nem hibáztak, ennek ellenére elnézést kértek az érintettektől.
A kormány a kórházak államosításával nemcsak az intézményeket veszi át az önkormányzatoktól, hanem jelentős adósságállományt is. A nyugathir.hu a megye kórházainak a vezetőit kérdezte erről a hírről. A cikk győri kórházra vonatkozó részét idézzük.
A magyar csapat három arany- és két bronzérmet, valamint hét londoni kvótát gyűjtött a péntek délutáni döntők során a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.
Idén Pápai Lajos győri megyéspüspök mondja az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepi szentmisén a szentbeszédet; a budapesti Szent István-bazilika előtti téren rendezendő eseményen a közjogi méltóságok mellett jelen lesz Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius is.
Az árpási Szent Jakab apostol plébániatemplom adott helyet a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, valamint Árpás és Mórichida Községek Önkormányzata közös ünnepi programjának, melynek keretében dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke nyújtotta át az elismeréseket az arra érdemeseknek.
Hétvégén rendezik meg Gönyűn a Formula Student Hungary versenysorozat magyarországi futamát. A látványos vetélkedőn tizenkét nemzet huszonnyolc csapata méri össze felkészültségét és tudását.
Járműveiket, táborukat támadások érték, öngyilkos merénylőktől kellett tartaniuk, tüntetőkkel szót érteniük. A 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái számos külföldi misszióban szolgáltak már, és vesznek részt jelenleg is. Közülük szólítottunk meg hármat, akik Afganisztánban, Cipruson és Bosznia-Hercegovinában láttak el feladatokat.
Már 4-5 évesen az olló, a rongy, majd a tű és a cérna voltak a játékszereim- jelzi Szabó Gergely győri divattervező, hogy nem ma kezdte a szakmát. A 30 éves hallássérült fiatalember pár hónappal ezelőtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megnyerte az egyik kereskedelmi csatorna tehetségkutató versenyét.