A pofonok földje
Az Unicentral Bulls Kick-Box és Thai Box SE idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A hobbi- és versenysporttal egyaránt foglalkozó egyesület tagjai számos hazai és nemzetközi sikert arattak az első félévben.
Az Unicentral Bulls Kick-Box és Thai Box SE idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A hobbi- és versenysporttal egyaránt foglalkozó egyesület tagjai számos hazai és nemzetközi sikert arattak az első félévben.
Kobayashi Ken-Ichiro, Gilbert Varga, Jando Jenő, Kocsis Zoltán, Lukács Gyöngyi, Vasary Tamás. Világsztárok, akik valamennyien a Győri Filharmonikus Zenekar vendegei lesznek. A küszöbön álló évad terveiről Berkes Kálmán beszélt lapunknak. A műveszeti vezető és a zenekar a napokban érkezett haza az ausztriai Millstattban rendezett nyári fesztiválról.
Zsúfolásig megtelt a Megyeháza díszterme szerdán délelőtt Győrött, mikor is a „Szülőföldünk” megyei honismereti, helytörténeti és néprajzi pályázat eredményhirdetését és díjkiosztóját tartották. A kiváló színvonalú pályázatok miatt, három első díjat osztottak ki, felnőtt helytörténeti kategóriában.
A Magyarországon egyedülálló Győri Régiségvásár augusztus 21-én ünnepli a 13. születésnapját.
Az Arrabona Városvédő Egyesület a hagyományokhoz híven idén is gyűjtést szervez a moldvai csángó magyar kisiskolás gyermekek megsegítésére.
A Győri Balett alapító tagja, mostani igazgatója, a Kossuth-díjas Kiss János virágkompozíciókat értékel Debrecenben.
Átadták a csaknem 4200 lakosú Nyúl község első bölcsődéjét csütörtökön; a több mint 100 millió forintos beruházást a kedvező demográfiai mutatók tették szükségessé - mondta Schmiedt Henrik független polgármester az avatás előtt az MTI-nek.
Hétvégén rendezik meg az U16-os korosztály számára kiírt Audi Kupát, melyen a házigazda Győri ETO FC, a szerb Patrina Beograd, a horvát NK Osijek és a szlovák Petrzalka vesz részt.
A Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás hulladékbeszállítási rendszere a közelgő állami ünnepen is működni fog, a hulladékudvarok viszont nem.