Emberöléssel fenyegetőzött, elkapták – VIDEÓ!
A dunaújvárosi férfi egy videóüzenetben fenyegetőzött azzal, hogy megöli az első embert, akit meglát az utcán.
A dunaújvárosi férfi egy videóüzenetben fenyegetőzött azzal, hogy megöli az első embert, akit meglát az utcán.
Július 1-jével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.
Beiktatták hivatalába Szlovákia új köztársasági elnökét szombaton Pozsonyban. Zuzana Caputová személyében először került nő az államfői tisztségbe.
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera világában is maradandót alkotott és leginkább látványos Shakespeare-adaptációiról ismert.
A kormány mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra jövőre, mint idén - mondta Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek, a Heves megyében lévő rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola felújított épületének átadása és tanévzárója után.
Néhány hónap alatt huszonötezer nyugdíjas tért vissza a munkaerőpiacra, így már százezren dolgoznak közülük - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzettel.
A magyar női kézilabda-válogatott a második kalapból várja a decemberi, kumamotói olimpiai kvalifikációs világbajnokság jövő pénteki sorsolását.
A nem megfelelően megválasztott sebesség és az alkoholfogyasztás játszott szerepet a balesetek bekövetkezésénél.
Megjutalmazzák azokat, akik részt vettek a május 29-én elsüllyedt Hableány sétahajó és a benne rekedt halottak kiemelésében a Dunából - értesült a Magyar Nemzet.
Nem sok időnk maradt a friss, zsenge spárgák beszerzéséhez, de aki hozzájut, ezt a salátát mindenképpen próbálja ki.