Győri lánglovagok nyerték a tűzoltók sportversenyét
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május 20.-án és 21.-én rendezte meg a megyei hivatásos tűzoltók 2019. évi tűzoltósport versenyét Csornán és Kapuváron.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május 20.-án és 21.-én rendezte meg a megyei hivatásos tűzoltók 2019. évi tűzoltósport versenyét Csornán és Kapuváron.
Az egészségügyi dolgozók lelki stabilitásának megőrzését, a motivációk fenntartását is szolgálta a kórház múlt heti XIV. Ápolásszakmai Tudományos Napja – mondta el Csordás Adrienn, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház ápolási igazgatója.
A hétfőn született hatos ikrek, négy lány és két fiú mind egészségesek - hangzott el a krakkói Egyetemi Kórház sajtóértekezletén kedden.
A másik két magyarországi borvidéki márkával, a Villányi REDy-vel és a pannonhalmi PH-Értékkel közösen mutatták be a BalatonBor 2018-as évjáratát kedden Budapesten.
A mosonmagyaróvári és a csornai rendőrök kábítószer birtoklása vétség miatt fogtak el három férfit.
Új módszerekre, például projektpedagógiára van szükség a 21. századi felsőoktatásban - vélekedett a területért felelős helyettes államtitkár az Óbudai Egyetemen tartott konferencián kedden.
Stollár Fanny kiesett a selejtező első fordulójában a francia nyílt teniszbajnokságon.
Csődeljárás elé néz az egyik legnépszerűbb, televíziós műsorairól világszerte is ismert brit sztárséf, Jamie Oliver étteremhálózata. A cég nem kis részben a brit EU-tagság megszűnésével (Brexit) járó bizonytalanságokat tartja felelősnek a pénzügyi nehézségekért.
Az európai parlamenti választások tétjéről tartott ismét sajtótájékoztatót az LMP országgyűlési képviselője, Ungár Péter kedd délelőtt Győrben, a Belvárosban.
A Magyar Kerékpárosklub Győri Szervezete és az ÁRKÁD Győr ingyenes kerékpárjelölést szervez május 25-én 9 és 18 óra között.