03.20. Melinda álma
A Melinda álma és az I hear you című táncprodukciót mutatják be március 20-án 19 órától a Vaskakas Művészeti Központban.
A Melinda álma és az I hear you című táncprodukciót mutatják be március 20-án 19 órától a Vaskakas Művészeti Központban.
Több mint 51 ezren síeltek idén az eplényi síarénában, ahol 93 nap után vasárnap zárták le a szezont – közölte a síközpont marketingvezetője kedden az MTI-vel.
A GYAC atlétái számára lezárult a fedett pályás szezon február utolsó hétvégéjén, amikor az ifjúsági és junior versenyzők küzdhettek meg a korosztályos országos bajnoki címekért.
Két gépkocsi ütközött össze kedden dél körül Győrben, a Lajta út elején, a Nagy Imre utcánál.
A győri Kovács János négydanos judomester 2011-ben indította útjára a 4–6 éves korosztály számára megálmodott és kidolgozott játékos mozgásfejlesztő programot, amely hiánypótlónak számított addig az óvodáskorú gyermekek mozgásfejlesztésében.
Márciusban is rangos vendégművészekkel, kiváló szólistákkal találkozhat a Győri Filharmonikus Zenekar közönsége.
A kiskereskedelmi forgalmi adatokból az látszik, hogy a többség Magyarországon tudott egyet előre lépni, a magyarok életszínvonala javult - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden a friss statisztikai adatokat kommentálva.
Tim Lothar amp; Mojo ad koncertet a Rómer JazzKlubban március 6-án 19 órától a Rómer Házban (Teleki L. u. 21.).
Filozófiai és Irodalombölcseleti Szabadegyetemi előadás kezdődik március 7-én, csütörtökön 17 órától a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Pannon Egyesülete székházában (Győr, Munkácsy út 6.).