Árokba borult egy autó a Tényő és Győrújbarát közötti úton
Elsődleges információink szerint a balesetben egy ember megsérült.
Elsődleges információink szerint a balesetben egy ember megsérült.
Áder János köztársasági elnök péntek este felavatta a Nemzeti Táncszínház új épületét a fővárosi Millenáris parkban a Budapest Táncfesztivál nyitógálája keretében.
Szexuális zaklatás gyanújával indult eljárás Luigi Ventura apostoli nuncius, a Vatikán franciaországi nagykövete ellen Párizsban - erősítette meg pénteken a párizsi ügyészég a Le Monde című napilap értesülését.
Egészségesebb a csirkénél, zsenge fehér húsa van és bárhogy ízesíthetjük. Ez volna a nyúl, abból is a házi nyúl, amit ha vajjal és narancslével locsolunk, mennyei ételt kapunk.
A győri kereskedelmi vendégéjszakák tekintetében először 2017-ben léptük át a négyszázezres álomhatárt, a 2018-as adatok pedig már az ötszázezret közelítik. Ezzel városunk természetesen ismét bekerült hazánk tíz leglátogatottabb városa közé. De vajon milyen további fejlődési lehetőségekkel számolhat a győri turizmus?
A győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek jövő heti programjain Te is segíthetsz, hiszen a véradással életet menthetsz!
A közúti közlekedés szabályai nem kizárólag a járművezetőkre vonatkoznak.
A napokban már megmutatta magát a tavaszias időjárás, és szombaton sem kell tartanunk attól, hogy beköszönt a hideg. Jellemzően 10 fok körül alakul majd a hőmérséklet, így bátran szervezhetünk programokat a szabadba.
Lionel Messi a tenisz Davis Kupa novemberi madridi döntőjének egyik befektetője lett.
Az olaszországi Maranellóban mutatták be pénteken a Forma-1-es Ferrari istálló idei versenyautóját, amely az SF90 típusjelet kapta, utalva a Scuderia Ferrari 90 évvel ezelőtti megalapítására.