Audi-sztrájk: Nem született megállapodás – frissítve!
Szombaton két alkalommal is tárgyalóasztalhoz ültek az Audi és az Audi Hungária Független Szakszervezet képviselői, megállapodás nem született.
Szombaton két alkalommal is tárgyalóasztalhoz ültek az Audi és az Audi Hungária Független Szakszervezet képviselői, megállapodás nem született.
A nevelőszülők segítő kezet nyújtanak a rászoruló gyerekeknek, tehát a nevelőszülőség is azt mutatja, hogy a gyermek a legfontosabb - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombaton Székesfehérváron, a Lehetelten nincs országos programsorozat idei első állomásán.
A fiatal zenészt jó ideje ismerheti a közönség, akár dobosként, akár énekesként. Elmondása szerint mindenhol jól érzi magát, de az igazi helyét még keresi. A Dal 2019-ben nagy esélyt kapott, hogy megtalálja Heatlie Dávid. Vele beszélgettünk.
Az elmúlt évben már csaknem harmincezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), így 2015-től már 95 ezer család otthonteremtését segítette az állam a csok keretében - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.
A két hete kútba zuhant spanyol kisfiú holttestét szombaton találták meg, ezzel véget ért a kétéves gyermek megmentésére indított nagyszabású és az egész ország figyelmét felkeltő akció.
Alig szólalt meg a temetés kezdetét jelző harang Győrben, amikor egy férfi a szertartásra érkező gyászolók autói közül kettőt is feltört. A rendőrök tetten érték és elfogták. (VIDEÓ)
Megújul az 1800-as évek közepén épült bagimajori szélmalom, a rekonstrukció a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán nyert 110 millió forintból valósul meg - közölte Kengyel polgármestere az MTI-vel.
Vegyes halmazállapotú csapadék, többek közt ónos eső is eshet, északnyugaton narancssárga figyelmeztetés érvényes.
Az elmúlt évben már csaknem harmincezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), így 2015-től már 95 ezer család otthonteremtését segítette az állam a csok keretében - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.
Vombat született a Fővárosi Állat- és Növénykertben - tájékoztatta az intézmény szombaton az MTI-t.