Egyéb kategória
Havassy Anna Katalin 2020.08.29.

A rendőri szolgálat után a családé lesz a főszerep

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság első embere szeptember 1-jétől már nem Csizmadia Gábor rendőr vezérőrnagy lesz, hanem dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornok. A vezérőrnagy hét év után búcsúzik, életkora elérte a szabályok szerint megengedettet. Hivatalában rendőrként az utolsó interjút készítettük vele.

Nagy Roland 2020.08.29.

Ázsiából tempózott át Európába a paraúszó

Patkás Tamás a balesete után – ahogy ő mondja – nyomott egy reset gombot, és az úszásnak is köszönhetően új életet kezdett, tiszta lappal. A lábait elvesztette, kapott viszont egy örök szerelmet, a sportot. Nyílt vízi úszóként kemény próbákat állt ki, elképesztő akaraterejének köszönhetően teljesítette azt a kihívást is, ami a legnagyobb álma volt: múlt hétvégén átúszta a kontinenseket összekötő Boszporusz-szorost. A felkészülés alatt 15 kilót ledobott, ha kellett, medencében, ha úgy adódott, 14-15 fokos vizű tóban edzett a karanténidőszak alatt is.

MTI 2020.08.29.

A kanadai határ továbbra is zárva marad

Kanada további egy hónapig zárva tartja határát a külföldiek előtt a Covid-19-járvány további terjedésének a megakadályozása érdekében - jelentette be pénteken az ország kormánya.

Kárpát Zsolt 2020.08.28.

Zöldülnek a vállalkozások ?

Első alkalommal tartottak Győri Zöld Expót a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében.

Győr+ 2020.08.28.

Borvásárral búcsúzik a nyár

Más volt ez a nyár Győrben, mint a jól megszokott. A koronavírus járvány átszabta a programokat, megváltoztatta a terveket. A nyárzáró koncert és a Bornapok idén elmaradt, a Borvásár azonban mindenkit szeretettel és szigorú biztonsági intézkedések mellett vár.

Győr+ 2020.08.28.

Strandolj egy utolsót!

A Győr-Szol Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy Aranypart I. és Aranypart II. szabadstrandok - a szokásos üzemeltetési idő szerint - augusztus 31-ig tartanak nyitva, szeptember elsején, kedden bezárja őket a szolgáltató.

MTI 2020.08.28.

Egyre több francia nagyvárosban lesz kötelező a maszk

Egyre több francia nagyvárosban vezetik be a kötelező maszkviselést a koronavírus-fertőzöttek számának megugrása miatt, annak ellenére, hogy nem minden szakértő ért abban egyet, hogy a kültéri maszkviselés hatékony lehet a fertőzés megfékezésére.

Hatos és Társa nyelviskola 2020.08.27.

Módszertani napok

Rendezvényünk immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre. Célunk az eddigiekhez hasonlóan az, hogy a nyelvtanárokkal együtt felkészüljünk a tanévkezdésre.