Mozdony akadályozta a közlekedést Ménfőcsanakon
Hallgatónktól kaptuk az információt, hogy mozdony okozott fennakadást Ménfőcsanakon.
Hallgatónktól kaptuk az információt, hogy mozdony okozott fennakadást Ménfőcsanakon.
Ősbemutatót is hallhatott a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának adventi ünnepségére érkező közönség. Az Apáczai Kamarakórus Varga Martin negyedéves tanító szakos, ének-zene műveltségterületes hallgató erre az alkalomra komponált Hallelujah című kórusművét is előadta. Igazi örömzene volt, a kórust Martin és csoporttársai kísérték billentyűs hangszeren és gitáron.
A világbajnok és házigazda francia női kézilabda-válogatott nyerte az Európa-bajnokságot, miután a vasárnapi döntőben 24-21-re legyőzte az olimpiai címvédő Oroszországot.
A tűzoltók három vízsugárral eloltották a lángokat.
A szokásosnál nagyobb léptékű fejlesztéseket jelentett be a SZEnergy az idei Design Freeze eseményén. A csapat öt év után vett egy nagy levegőt és a nulláról alkotta újra a versenyautóját, amelyet önvezető képességekkel is felruháztak. Mindez azt jelenti, hogy az idei Shell-Eco Marathon versenyen az energiahatékonysági (Urban Concept) mellett az autonóm jármű (Autonomous Urban Concept) kategóriában is szeretnék megméretettni magukat.
A magyar férfi vízilabda-válogatott mellett, Hosszú Katinkát is hatalmas elismerés kapott, ugyanis ő lett az év női úszója a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA).
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA) a magyar férfi vízilabda-válogatott lett az év csapata
A KUTYAREFORM előadás keretében az előadás végére mindenki érteni fogja nemcsak a saját kutyáját, hanem általában a kutyák viselkedését jelzéseit!
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.
Hazai termékfejlesztési nagydíjat kapott a Pannon Agroteh Kft az AGROmashExpo-n. A magyara agrárgazdaság talán legjelentősebb szakmai rendezvényére évente több, mint 60 országból több, mint 300 kiállító érkezik, hiszen sokan itt mutatják be újdonságaikat a gazdálkodóknak.