Filmklub
Földvári Gabriella 2021.07.09.

A korszak szuperprodukciója, a legnagyobb színészekkel

Az Egy magyar nábob és közvetlen folytatása, a Kárpáthy Zoltán Jókai Mór azonos című regényeiből készültek, melyeket az 1850-es évek közepén írt. A közel húsz évet felölelő történetek a személyes sorsok mögött a reformkor is életre kel, az elmaradottság és a fejlődés közötti választásról szól.

Földvári Gabriella 2021.06.28.

Isten hozta, őrnagy úr!

A film Örkény István Tóték című kisregényéből készült, az író saját elmondása szerint egy éjszaka az elejétől a végéig megálmodta a történetet. A mozit Fábri Zoltán rendezte, a főszerepekben pedig olyan színészóriásokat láthatunk, mint Latinovits Zoltán, Sinkovits Imre, Fónay Márta, Venczel Vera.

Földvári Gabriella 2021.06.21.

Repülünk, Mari!

A Sarkadi-novella alapján készült Körhinta a magyar filmtörténet egyik klasszikusa. Fábri Zoltán rendezése 1956-ban a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma-jelölést kapott. A filmet Törőcsik Mari és Soós Imre főszereplésével június 25-én 19.30-tól vetítjük a Győrplusz Filmklubban, a Győr+ Televízióban.

Földvári Gabriella 2021.06.18.

A magyar foci és a néplélek

Az EB miatt focilázban ég az ország, így egy magyar focisfilmet tűzött műsorára a Győrplusz Filmklub. A magyar labdarúgás aranykorának idején született meg Fábri Zoltán futballfilmje a Két félidő a pokolban. Az 1961-ben készült moziról Farkas Mónika beszélgetett Fazekas Eszterrel a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum Igazgatóság Filmfelújítási és Digitalizálási menedzserével a Győr+ Rádióban.

Győr+ 2021.06.14.

Erkölcsi tanmese Fábri futballfilmje

Ismét egy olyan mozit tűzött műsorára a Győrplusz Filmklub, amelyet mindenkinek látnia kell, legfőképpen a focirajongóknak. Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című filmjét június 18-án 19 órától vetítjük a Győr+ Televízióban.

Földvári Gabriella 2021.06.11.

Interjú Török Ferenc rendezővel

A Győrplusz Filmklub a Moszkva tér című mozit tűzte műsorára péntek este, melynek rendezőjével, Török Ferenccel, Farkas Mónika beszélgetett a Győr+ Rádióban.

Földvári Gabriella 2021.06.07.

Húszéves a Moszkva tér

A Moszkva tér Török Ferenc vizsgafilmje, a hazai rendszerváltás és a korszak Budapestjének emblematikus filmes lenyomata, az ezredforduló egyik legnagyobb sikere és ma már kultikus mozija. A felnőtté válást bemutató filmet június 11-én 21 órától vetítjük a Győrplusz Filmklubban, a Győr+ Televízióban.

Földvári Gabriella 2021.06.04.

Tóth Judit Katiként kezdte pályáját

A hatvanas évek egyik legnépszerűbb filmjét, a Mici néni két élete című vígjátékot tűzi műsorára a Győrplusz Filmklub, a Győr+ Televízióban pénteken 19.30-tól. Farkas Mónika a film egyik főszereplőjével Katival, azaz Tóth Judit Jászai Mari-díjas színművésszel beszélgetett.

Földvári Gabriella 2021.05.31.

Mici néni két élete

A hatvanas évek egyik legnépszerűbb filmjét a Mici néni két élete című vígjátékot tűzte műsorára a Győrplusz Filmklub, a Győr+ Televízióban június 4-én 19.30-tól. Mici nénit, a nyugdíjas primadonnát Kiss Manyi alakította, udvarlóját, az egykori fiákeresből taxissá avanzsált Gál Alfrédot Páger Antal személyesítette meg.

Földvári Gabriella 2021.05.28.

Bánsági Ildikó és az Oscar-díjas film

A Mephisto 1982-ben a magyar játékfilmek közül elsőként nyerte el a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. A magyar–német–osztrák koprodukcióban készült mozit Szabó István rendezte, a főszerepben Klaus Maria Brandauer és Bánsági Ildikó. A filmet május 28-án 21 órától vetítjük a Győrplusz Filmklubban, a Győr+ Televízióban. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznővel Farkas Mónika beszélgetett.