Győr+ Angyalok – december 3.
Hogy hogyan készül a színházszerető közönségnek advent idején a Győri Nemzeti Színház társulata? Ezt is elmondja adventi kalendáriumunkban a teátrum igazgatója, aki Győr+ Angyalként jókívánságait is megosztja.
Hogy hogyan készül a színházszerető közönségnek advent idején a Győri Nemzeti Színház társulata? Ezt is elmondja adventi kalendáriumunkban a teátrum igazgatója, aki Győr+ Angyalként jókívánságait is megosztja.
Virtuális kalendáriumunk második ablaka is kinyílt. Az angyalszárnyakat a Pedró Pékség valamint Váray László és zenésztársa is felvette.
A Győr+ Angyalok idén is akcióba lendülnek - mutatjuk az első "ablakot" a kalendáriumból! Tartsatok velünk szentestéig minden nap!
Közeleg az év legszebb időszaka, ez pedig azt is jelenti, hogy újra akcióba lendülnek a Győr+ Angyalok. Az előkészületek már javában zajlanak, hiszen munkatársaink szeretnék idén is szebbé varázsolni sok hátrányos helyzetű fiatal és szépkorú karácsonyát.
Nagyszabású jótékonysági akciónk, a Győr+ Angyalok egyik legmeghatóbb története Barnusé volt. Decemberben egy jótékonysági árveréssel segítettünk a kisfiún, aki akkor a remény ígéretét is megkapta. Gyógyulásáért most jótékonysági koncertet szerveznek Győrben.
A 10 éves Jánoskának volt egy régóta dédelgetett álma. Imádja a vonatokat, s szerette volna kipróbálni, milyen lehet egy igazi mozdonyt vezetni. A Győr+ Angyalok a MÁV és a GYSEV segítségével valóra váltották a kisfiú álmát.
A Gyermek Intenzív Terápiáért Alapítvány szervezésében jótékonysági futófesztivál lesz Győrben, április 23-án az Aranypart II-n. Bár a rendezvény kabalafigurája egy strucc, mi sem dugjuk homokba a fejünket, sőt, segítünk és mellé állunk a kezdeményezésnek, hogy az akció elérje célját, és egy új lélegeztetőgépet kapjanak a beteg gyerekek.
2023-ban sem tétlenkednek a Győr+ Angyalok, a hideg idő és a hóesés sem fogott ki rajtuk. Szombat délelőtt felengedték a szárnyaikat és egyenesen a Dunakapu térre repültek, ahol már várta őket sok csillogó szemű gyermek. A Bagolyvár Gyermekotthon kis csapata érkezett a térre, hogy Győrt olyan magasról láthassák, ahogy csak az angyalok képesek rá.
A Győr+ Angyalok nem csak karácsonykor jótékonykodnak. A Győr+ Média tavalyi karácsonyi akcióját az Állatságok Állatbemutató csapata is látta és úgy döntöttek, teljesítik azoknak a gyerekek a papírra lerajzolt vágyát, akikhez közel állnak a kis kedvencek. A téli szünetben lepték meg a Bagolyvár lakóit, akik nagyon örültek a patkány, a nyuszi, a tyúkok, a teknős és a kutyák láttán. Az állatok trükköket mutattak be, továbbá az előadások végén meg is lehetett őket simogatni. A különleges élményt pedig természetesen stábunk is megörökítette.