Győr+ Este a győri legendákról
Köztudomású, hogy Kszel Attila író, rendező szívesen és sikeresen dolgozza fel a győri legendákat, és mutat rá azok rejtettebb történelmi összefüggéseire.
Köztudomású, hogy Kszel Attila író, rendező szívesen és sikeresen dolgozza fel a győri legendákat, és mutat rá azok rejtettebb történelmi összefüggéseire.
Kaszás Attila-díjra jelölték idén Csankó Zoltánt, a Győri Színház művészét. A király beszéde című darab főszereplője a karantén időszaka, a dadogó angol trónörökös és a Colin Firth-höz köthető meghatározó szinkronszerepei mellett nagy szeretettel és őszinteséggel mesélt fiatalon elhunyt pályatársáról.
Az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátus Győri Legációja egy különleges eseményt szervezett tagságának, melyre a Győr+ Rádió is meghívást kapott.
A hosszú kényszerpihenő után megtartja félbemaradt évadának utolsó előadását a Győri Balett.
A hosszú kényszerpihenő után ismét megnyitja kapuit a Győri Nemzeti Színház. A Kisfaludy Teremben lép színpadra a társulat, David Seidler A király beszéde című előadással.
Magyarországon minden június harmadik vasárnapján az édesapákat köszöntjük, ennek ellenére sokan egyelőre még nem tartják számon ezt az ünnepet. A Győr+ Este utánajárt, vajon munkatársaink mennyire készülnek az ünnepre?
Mindent várakozást felülmúlt a Győri Nemzeti Színház idei évada, egészen március közepéig. A Korok és történetek addig megtartott premierjei célba értek, a decemberi szuperprodukció, az Elisabeth híre pedig bejárta az országot. Bori Réka színművész Lévay Szilveszter és Michael Kunze legendás musicaljében alakíthatta a címszerepet - kettőzve Fehér Nórával -, ezzel a bemutatkozásával letette névjegyét a győri közönség előtt.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a római katolikus egyház rendszeresen megrendezett, világméretű eseménysorozata, melynek célja az oltáriszentség megismerésének és tiszteletének elmélyítése. Szervezője a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága.
Katona Imrét sokan ismerik a városban. A kiváló táncost legutóbb a nézők a Győri Nemzeti Színház két előadásában is láthatták, Tasnádi István Szibériai csárdás című zenés darabjában, illetve Szabó Magda Régimódi történetében.
Valaha városunk egyik kiemelkedő iparága volt a kékfestés. Mára hazánkban hat vállalkozás maradt, amelyik tovább gazdagítja a kékfestő hagyományokat.