Minden doboz visszajár!
Automaták váltják vissza már tizenegy éve a fém italos dobozainkat, ezzel nem csak a környezetünket védjük, de még pénzt is kapunk érte.
Automaták váltják vissza már tizenegy éve a fém italos dobozainkat, ezzel nem csak a környezetünket védjük, de még pénzt is kapunk érte.
A győri Széchenyi István Egyetem egyik üzbég hallgatója nyerte el a legjobb angol nyelvű előadás díját egy gazdaságinformatikai szakmai konferencián. A siker nemcsak azt példázza, hogy az intézmény hagyományosan erős a műszaki-informatikai tudományterületeken, hanem azt is, hogy az elmúlt években nagyot lépett előre a nemzetköziesítés terén, amelynek köszönhetően a hallgatói közösséget már 65 ország fiataljai alkotják.
A hétvégén két olyan baleset is történt Győrben illetve Sopronban, ahol zebrán ütötték el a gyalogosokat a figyelmetlen gépjárművezetők. Az ütközések során egy 15 éves és egy 20 éves fiatal sérült meg, mindegyiküket kórházba kellett vinni. A gyalogosgázolások okán a rendőrség kéri a közlekedőket, vegyék figyelembe az őszi, illetve téli időjárásból fakadó megváltozott látási-, időjárási-, és útviszonyokat! A közelgő ünnepek miatt a bevásárlóközpontok környékén szintén megnövekedett gyalogosforgalomra kell számítani.
Mick Hume: Trigger Warning című könyvének sajtónyilvános, beszélgetéssel egybekötött bemutatójára várja az érdeklődőket az MCC Győri Képzési Központ.
Rejtő Jenő (P. Howard) Úrilány szobát keres című elbeszélése nyomán, az író színpadi művének alapos átdolgozása után 1937-ben, Balogh Béla rendezésében született meg a mozi. A filmben láthatjuk Kabos Gyulát, aki ideális karaktere a Rejtő-filmnek.
A Győri Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárást a 27 éves férfival szemben.
Ünnepélyes keretek között került sor a győri adventi koszorú első gyertyájának meggyújtására. Az eseményen dr. Pergel Elza győri alpolgármester és Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő is részt vett.
Az UNI Győr MÉLY-ÚT női kosárlabdacsapata rangadón fogadta az Egyetemi Csarnokban a PEAC-ot. Iványi Dalma együttese nagyot küzdött, s végül 78-69-es diadalt aratott pécsi riválisa fölött.
Advent a reménykedés időszaka, elsősorban arra jó, hogy felkészüljünk Jézus születésének megünneplésére, a karácsonyra. Ez a szent idő az András napjához legközelebb eső vasárnap és a karácsony közé eső négy hét.
Győrben, Szabadhegy városrészben 2021. november 26-án 12 óra körül három nőt támadott meg egy ismeretlen, piros kabátot viselő férfi, aki a sértetteket megfenyegetve értékeik átadására szólította fel őket.