Győr
Győr+ 2021.06.18.

Rendőrség: a nyár veszélyeire figyelmeztetnek

A nyárnak is megvannak a maga veszélyforrásai, erre figyelmeztet a rendőrség. A bűnmegelőzési szakemberek pénteken, az Aranyparton felállított sátornál hívták fel a figyelmet arra, hogy otthon, a strandon és nyaralás alatt is oda kell figyelni a személyes biztonságra, illetve értéktárgyainkra.

Ficsór Dávid, Németh Boglárka 2021.06.18.

Vöröskereszt: ez a nap köszöneté

A Covid-19 veszélyhelyzet korlátozásainak oldásával, az idei évben is szűkebb körben szervezték meg a kitüntetések átadását.

Ficsór Dávid 2021.06.18.

Lakhatási körülmények javítására lehet pályázni

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régiója a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatával megkötött szerződése alapján pályázatot hirdet az elsősorban szociális alapellátásokban részesülő időskorú személyek számára, lakhatási körülményeiknek részleges átalakítással, illetve akadálymentesítéssel történő javítására.

Zombai-Kovács Ákos 2021.06.18.

Később indult, de lassan vége is az eperszezonnak

Idén a változékony időjárás miatt a szokásosnál később indult, de lassan már véget is ér az eperszezon. Az árak igen magasan indultak és sokkal nem is lett olcsóbb az ízletes, magyar szamóca. Most 1500-1700 forint a Vásárcsarnokban az eper kilója, és aki még meg szeretné kóstolni az idei termést, annak igyekeznie kell, mert a jövő héten ki is fut a hazai eper.

Győr+ 2021.06.18.

Vádemelés graffiti miatt

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy 29 éves férfi ellen, aki falfirkákat készített Győr belvárosában.

Földvári Gabriella 2021.06.18.

A magyar foci és a néplélek

Az EB miatt focilázban ég az ország, így egy magyar focisfilmet tűzött műsorára a Győrplusz Filmklub. A magyar labdarúgás aranykorának idején született meg Fábri Zoltán futballfilmje a Két félidő a pokolban. Az 1961-ben készült moziról Farkas Mónika beszélgetett Fazekas Eszterrel a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum Igazgatóság Filmfelújítási és Digitalizálási menedzserével a Győr+ Rádióban.