Győr
Győr+ 2021.06.07.

Véradás lesz kedden Ménfőcsanakon

„Sok beteg embernek van szüksége vérre, vérkészítményre! Számítunk segítségükre!” - intézte a felhívást a győri Regionális Vérellátó Központ a véradókhoz.

J. Kovács Andrea 2021.06.07.

Végre élet van a téren!

Az ókori görögök az agórát megszentelt területnek tartották, ahová a bűnösök nem léphettek be. Ez volt a város társadalmi és kereskedelmi központja, itt zajlott életük minden fontos történése. S bár azóta eltelt két és fél évezred, valami nem változott. Az igazi piac ma is több, mint pusztán kereskedelmi helyszín. Hogy pontosan mennyivel, s hogy kinek mit jelent? Sorozatunkban ennek próbálunk utána járni a belvárosi piacon.

Zombai-Kovács Ákos 2021.06.07.

Járdafelújítás: megígérte, megcsinálták!

Hónapokkal korábban a polgármester megígérte, mostanra pedig megcsinálták és nem is akárhogyan. Közel 200 méter hosszan cserélték ki a korábbi, rendkívül rossz állapotú járdaburkolatot Adyvárosban, a Földes Gábor és a Kodály Zoltán utcák találkozásánál.

Győr+ 2021.06.07.

Korlátozás a mélygarázsban

Június 7. és 11. között csak egy-egy lépcső lesz elérhető a Dunakapu téren, ez miatt a behajtó autók számát is korlátozzák.

Földvári Gabriella 2021.06.07.

Húszéves a Moszkva tér

A Moszkva tér Török Ferenc vizsgafilmje, a hazai rendszerváltás és a korszak Budapestjének emblematikus filmes lenyomata, az ezredforduló egyik legnagyobb sikere és ma már kultikus mozija. A felnőtté válást bemutató filmet június 11-én 21 órától vetítjük a Győrplusz Filmklubban, a Győr+ Televízióban.

Farkas Mónika 2021.06.06.

Bede-Fazekas Csaba: Tiborc én vagyok

A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjait a nagyközönség választja ki azon jelöltek közül, akik sokat tettek a magyar kultúráért, művészetért és a társadalomért. A publikum idén a férfi operaénekes kategóriában a Győri Nemzeti Színház Kossuth-díjas művészét, Bede-Fazekas Csabát szavazta be a megtisztelő társulatba, az új tagok cipőlenyomatát a Nagymező utcai Budapesti Operettszínház előtti sétányon helyezik majd el. Az aktív, 87 éves művész otthonosan mozog a különböző színpadi műfajokban, elénekelte a zeneirodalom legnagyobb baritonszerepeit, és láthatjuk őt prózai művekben is.

Tóth Vivien 2021.06.06.

Családias zarándokút zajlott Pannonhalma és Győr között

A magyar Szent-Jakab út mindenki előtt nyitva áll, aki szeretne feltöltődni, önmaga kihívásait legyőzni, vagy akár a családjával, barátaival egy hosszú túrán részt venni. Tíz fős csapat vágott neki a mai napon Pannonhalmáról gyalog, hogy megérkezzenek Győr belvárosába a Bencés templomig, és közbe kitérőkkel gyönyörű helyeket fedezzenek fel.