Hazánk nem követője, hanem éllovasa a zöld energetikai fordulatnak
Közös ügyünk a zöldenergia címmel dr. György László kormánybiztos és Kara Ákos országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót kedden az Aranyparton.
Közös ügyünk a zöldenergia címmel dr. György László kormánybiztos és Kara Ákos országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót kedden az Aranyparton.
Nordicos találkozót rendeznek Győrben, május 26-án. Az eseményt Fügi Edit szervezi, aki 20 évvel ezelőtt próbálta ki ezt a mozgásformát, és terjesztette el Győrben, illetve Magyarországon.
Közel ötven kiállító vett részt az idei, szokásos, tavaszi állásbörzén a győri Széchenyi István Egyetemen. Ebben az évben nem csak a felsőoktatási intézmények hallgatóit, hanem a különböző középiskolák diákjait is várták a szervezők.
Tavaszi szellő helyett nyárit hozott az idei április. A Híradónk által megkérdezett szakember szerint nagyjából június elejének megfelelő most az időjárás.
Kedden, 20:25-kor jön a Kifutón túl következő adása. Állatkerti magazinműsorunk második szülinapjához közeledik, a különleges témákból pedig ezúttal sem lesz hiány!
Zajos dobszóval kezdődött a szünet előtti utolsó nap a PÁGISZ-ban. A diáknapi programok mellett az Európai Parlament „Nagyköveti iskola” (EPAS) programját, az Európa-napot is erre az időpontra tették.
A Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban az idén is megrendezték az Európa Napot.
Több tízmilliós netes csalás Győrben. A telefonáló rendkívül udvarias és segítőkész volt, így a számlatulajdonosban nem is merült fel, hogy csalók prédájává válhat.
A győri Széchenyi István Egyetem SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiumának műholdépítési szekciója jelentős nemzetközi sikert ért el az Európai Űrügynökség Fly Your Satellite! programján.
A fenyegetőző nőt elfogó rendőrök munkáját személyesen is megköszönte a Győri Rendőrkapitányság megbízott vezetője.