Győr
Győr+ 2021.05.01.

Lekapcsolták a szabálytalankodókat a rendőrök

Túlsúlyos járműszerelvényeket szűrtek ki a forgalomből a Győr-Moson-Sopron Megyei rendőrők. A járőrök 12 óra alatt 6 szabályszegő járművezetővel szemben intézkedtek az M1-es autópályán.

J. Kovács Andrea 2021.05.01.

Hiányzik, ha nem jöhetünk

Az ókori görögök az agórát megszentelt területnek tartották, ahová a bűnösök nem léphettek be. Ez volt a város társadalmi és kereskedelmi központja, itt zajlott életük minden fontos történése. S bár azóta eltelt két és fél évezred, valami nem változott. Az igazi piac ma is több, mint pusztán kereskedelmi helyszín. Hogy pontosan mennyivel, s hogy kinek mit jelent? Sorozatunkban ennek próbálunk utánajárni a belvárosi piacon.

Németh Boglárka 2021.05.01.

Újabb történelmi kincsek kerültek elő

Újabb kincsek és történelmi emlékek kerültek elő az egykori győri vár helyén zajló ásatásokon. A Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium és Óvoda felújítása nagyon jól halad és egyre több történelmi ereklye kerül elő. Dr. Dézsi Csaba András, a város polgármestere újra ellenőrzést tartott a helyszínen.

Szigethy Teodóra 2021.05.01.

Több száz zsák szeméttől szabadult meg ismét Győr

Győrszentivánon 7 köbméter lomot, több traktorpótkocsi építési törmeléket, 6 köbméter veszélyes hulladékot, valamint 150 zsáknyi szemetet, Marcalváros 2. városrészben pedig több száz zsák szemetet, szedtek össze, valamint 3 konténert pakoltak tele önkéntesek.

Németh Boglárka 2021.05.01.

„Születésnapra” kész a Fekete-iskola felújítása

Jó ütemben zajlik az adyvárosi Fekete István Általános Iskola felújítása. Erről Kara Ákos országgyűlési képviselő számolt be a Győr Plusznak. A politikus kiemelte, közel 960 millió forint, állami forrásból újul meg, kívül-belül az intézmény.

Győr+ 2021.05.01.

Elindult a 750 Ifjúsági fotópályázat

A Városi Diákfórum és Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, a 750 éves Győr programsorozat keretein belül fotópályázatot hirdet 25 év alatti fiataloknak.

Tóth Vivien 2021.05.01.

Hiánycikk lett a bicikli Győrben?

A pandémiás időszak sok embert buzdít a biciklizésre, ezáltal elkerülhetjük a tömegközlekedést, vagy egyszerűen csak a friss levegő nyújtotta szabadságot átélni. Számos hír felröppent a kerékpár-hiányról. Utánajártunk mi a helyzet Győrben, kapható-e kétkerekű a kereskedésekben.

Győr+ 2021.04.30.

Ezt olvasd, ha sportolni szeretnél szombattól!

Összhangban a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelettel, a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő naptól az alábbi nyitvatartási rend szerint látogathatóak a Győr-Szol Zrt. kezelésében lévő sportlétesítmények.

Győr+ 2021.04.30.

Újra terepre ment a polgármester

Ahogy arról már az elmúlt héten is írtunk, dr. Dézsi Csaba András a városrészeket az önkormányzati képviselők társaságában keresi fel és térképezik fel közösen a problémákat és keresik a megoldásokat. Na meg persze rögzítik a pozitívumokat is.

Győr+ 2021.04.30.

Felújítják a Nádor-aluljáró burkolatát

A Nádor-aluljáró burkolata immár 15 éves, így vannak rajta olyan – elhasználódásból – eredő hibái, melyeket javítani, felújítani szükséges. – közölte Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete.