A Bosch csoport topvezetője tartott előadást a Széchenyi-egyetemen
A cég Magyarország egyik legnagyobb munkaadója, az intézmény fontos ipari partnere.
A cég Magyarország egyik legnagyobb munkaadója, az intézmény fontos ipari partnere.
Ha híres nem lehetek, hát hírhedt leszek, és nem múlok el nyomtalanul - szól az ördöglovasok mottója, akiknek a vezetője Tóth Szilárd kétségkívül a legördögibb.
A Győr-Szol Zrt. Városüzemeltetési és Kivitelezési Igazgatóságának kiemelt tavaszi feladata a közterületi fűnyírás. A szolgáltató koordinálásában – részben a vállalat saját állományával, részben szerződéses partnerek bevonásával – a szokásosnál jóval korábban, március közepén teljes kapacitással megkezdődött a fűnyírás a városi zöldterületeken.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy büntetett előéletű férfival szemben, aki Győrben négy nyilvános wc-t is feltört, az egyikből radiátort, szervizajtókat tulajdonított el.
Június 9-én önkormányzati és európai parlamenti választást rendeznek hazánkban. A KSH adatai szerint Győr lakosságszáma csökkent, így eggyel kevesebb képviselője lehet a közgyűlésben, emiatt azonban újra kellett rajzolni a kerületeket. A népességfogyás a paneles részeket érinti leginkább.
A Pannon-Víz Zrt. vezetése számára az alapfeladatok ellátása mellett fontos a dolgozók megbecsülése és családok támogatásának fenntartása, bővítése. Mindezt a korábban elnyert családbarát munkahely és szolgáltatóhely tanúsítvány is tükrözi.
Az óvodapedagógusok megemelt bére már közelít ahhoz az összeghez, mely az ő felelősségteljes és fontos munkájukat anyagilag is megfelelően elismeri és ellentételezi – fogalmazott dr. Pergel Elza alpolgármester, amikor a bérfejlesztések mértékéről és várható hatásairól érdeklődtünk tőle.
A győri vásárcsarnokban nagy a húsvéti készülődés, minden megtalálható itt, ami az ünnep elengedhetetlen kelléke. Ám nemcsak áruval, hanem meglepetésekkel is készül az ünnepre az üzemeltető Győr-Szol Zrt.
Győrben kiemelten fontos a hagyományok, népszokások ápolása, azoké is, melyeket országszerte is csak elvétve tartanak. Ilyen a téltemetés régi rituáléja, a húsvéti ünnepkörhöz tartozó kiszebáb égetés, melyet a Győri Művészeti és Fesztiválközpont szervezésében, a Csobolyó Néptáncegyüttes fantasztikus előadásában eleveníthettünk fel március 24-én, Virágvasárnapon.
Az állatvédelem és az állatmentés egyre nagyobb figyelmet kap, ami igencsak örvendetes. Szükség is van a hatóságok és a különféle szervezetek munkájára, hiszen a feladat rengeteg és sokrétű. Az igazi állatbarátok pedig nem válogatnak: mentenek, ha hívják őket. A közelmúltban egy gyönyörű nagy katonaarát sikerült megmenteni, vélhetően az utolsó előtti pillanatokban.