Győr
Győr+ 2020.09.17.

Vissza a munka világába

A Győri Egyházmegyei Karitász a fokozódó vírushelyzet ellenére idén is tovább folytatja munkáját. Ennek jele, hogy nemrég együttműködési megállapodást kötött a mosonmagyaróvári Kistérségi Egyesített Szociális Intézménnyel (KESZI).

Zombai-Kovács Ákos 2020.09.17.

Népszerű kiállítótér: szárnyal a Torula

Néhány éve lelkes és a művészetet támogató emberek életet leheltek egy üresen álló és pusztulásra ítélt ipari épületbe Győrben. Az egykori Szeszgyár területén lévő Torula Művészeti Központ nem régóta működik, de érezhetően egyre többen ismerik fel a benne rejlő lehetőségeket.

Földvári Gabriella 2020.09.17.

Kezdődik a Filharmonikus Zenekar új évada

A Győri Filharmonikus Zenekar impozáns hangversenykínálatában a világhírű művészek és együttesek mellett, a hazai komolyzenei élet legjobbjaival tesznek azért, hogy megőrizzék a kultúra közösségépítő és megtartó erejét a járványügyi helyzetben is.

Pulai Sarolta 2020.09.17.

Világsztárokkal jött a Nemzeti Cirkusz

Közel két és fél órás, szemkápráztató műsorral készült a 2020-as évadra a Magyar Nemzeti Cirkusz. Világhírű komikusok, artisták és lélegzetelállító mutatványok várják a nézőket szerdától, 5 napot át Győrben is.

Havassy Anna Katalin 2020.09.17.

Balesetek: látható a sokkoló valóság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Közlekedési Balesetmegelőzési Bizottsága egy három napos, figyelemfelhívó kampánnyal kezdte a Biztonság Hete programsorozatát. A győri városháza előtt látható installáció azoknak az életkorát és balesetének a helyszínét mutatja, ahol a tavalyi évben életüket vesztették.

Győr+ 2020.09.17.

Költözik a Szent László Szakkollégium

Amíg el nem készül új, saját épületük, a győri Széchenyi István Egyetem kollégiuma fogadja be a Szent László Katolikus Szakkollégium hallgatóit. Az egyetem és a Győri Egyházmegye megállapodásának értelmében 48-an már be is költöztek a K4-es blokk hatodik emeletére.

MTI/police.hu 2020.09.17.

Lecsapott a TEK a megyében

Fegyveres rablás gyanúja miatt több embert elfogott a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) szeptember 12-én és 15-én Sopronban és Győrben, közülük négyen köthetők a szeptember 6-án Sopron belvárosában történt fegyveres rabláshoz - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtök reggel.

Szabó Csilla 2020.09.16.

Húsz férőhellyel bővült az éjjeli menedékhely

Több mint 200 négyzetméteres, újonnan épült éjjeli menedékhellyel bővült Likócson a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat. A 136 millió forintos, önkormányzat által finanszírozott beruházásból négy ötfős szobát, étkezőhelyiséget és vizesblokkokat alakítottak ki.