Győr
Zombai-Kovács Ákos 2020.07.23.

Állami pénzből épül az újabb kerékpárút

Állami pénzből épül Győr legújabb kerékpárútja, erről a város országgyűlési képviselője beszélt Híradónknak. Simon Róbert Balázs kiemelte, korábban az 1-es számú főút bevezető szakaszának bővítésével kapcsolatban a Likócsot és Gyárvárost összekötő bicikliút egy része, városi forrásból már elkészült, most a hiányzó rész épül meg, közel 250 millió forint, értékben.

Zombai-Kovács Ákos 2020.07.23.

Szijjártó Péter: akinek lelke van, az lehet sikeres

Azok a legsikeresebb vállalatok, amelyeknek lelkük van, ezt mondta köszöntőjében a külgazdasági és külügyminiszter, amikor a Győri Nemzetközi Ipari Park egyik cégének adott 282 millió forintos kormánytámogatásról szóló szerződést. Szijjártó Péter kiemelte, a kormány 806 milliárd forintot szán a munkahelyek megvédésére, ami több mint 143 ezer, a világjárvány által sújtott magyar cégnél dolgozók munkahelyét védi meg.

Szabó Csilla 2020.07.23.

Hatvan év házasságban

Tamásy Kornél és felesége, Emília tíz évvel túl az aranylakodalmukon, hatvanéves házassági évfordulót ünnepeltek. Húsz éve költöztek ki Győrből, mára tősgyökeres szentiváninak vallják magukat. A hosszú házasság titka szerintük a békesség és a kompromisszumkészség, na meg persze az emberöltőnyi évek alatt egymás iránt érzett szeretet.

Police.hu 2020.07.23.

Rendőrkézen a rongáló

A győri nyomozók egy 36 éves férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

Győr+ 2020.07.23.

Az élet nem játék! Adj vért!

Folytatódik az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt nyári figyelemfelhívó kampánya.

Papp Zsolt 2020.07.23.

Sokan terveztek VALAMIT az Eötvös Parkba

Miközben javában zajlik az Eötvös Park felújítása, az önkormányzat ötletpályázatra hívta a fiatalokat, hogy tervezzenek a térre egy olyan VALAMIT, ami a többi fiatal számára is érdekessé, vonzóvá teszi a parkot. A zsűrizésen mi is ott voltunk, amelyen kiderült, mi lehet az a VALAMI, ami megvalósulhat…